2p

Hiába tettek feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen.

A K-Monitor tett még korábban feljelentést Polt Péter legfőbb ügyész ellen hivatali visszaélés miatt, ugyanis 84 olyan ügyet azonosítottak, amelyekben Polt Péternek valamilyen szerepe volt az elkövetők büntetlenül maradásában. Ezek közül két kiemelkedő korrupciós ügyet választottak ki a feljelentés megtételéhez: a Völner‒Schadl-ügyben és az MNB-alapítványok ügyében nyilvánosságra került nyomozati és vádemelési mulasztásokra alapozták a bűnüldözési kötelezettség megsértésének gyanúját – írja a 444.

Álláspontjuk szerint a legfőbb ügyész felelőssége a hiányos vagy el sem indult nyomozásokért azért kiemelkedően nagy, mert nem egy-egy ügyben elkövetett szakmai hibáról, hanem rendszerszintű visszaélésről van szó. Polt Péter a sorozatos kötelességszegéssel jogtalan előnyt biztosított mindazon kormányközeli elkövetők számára, akik egyébként, az ő közreműködése nélkül nem mentesülhettek volna a büntetőjogi felelősségre vonás alól, írja a K-Blog. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség végül elutasító határozatot hozott a feljelentés kapcsán.

Indoklásukban megalapozatlansággal és elévüléssel magyarázzák a határozatukat, amelyben egyébként a K-Monitor feljelentésének mintegy felére, a Schadl-szálra ki sem térnek, meg sem említik. Ez pedig azért is fontos, mert bár a határozat ellen 8 napon belül elviekben van lehetőség fellebbezni, de azzal, hogy „az ügyészség ezzel a huszárvágással „elévültette” a hivatali visszaélést, egyúttal kizárta azt is, hogy a feljelentés elutasítása ellen felülbírálati indítványt lehessen benyújtani. A feljelentés elévülésre hivatkozással történt elutasítása tehát nemcsak a feljelentőt, azaz minket fosztott meg a felülbírálati indítvány benyújtásának lehetőségétől, hanem a polgárok széles körét is, ami különösen a jövőre nézve vet fel kérdéseket, hiszen a magyarországi közpénzköltés története bővelkedik a hasonló, kivizsgálásra váró ügyekben”, írják a 444 cikke szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!