Őszintén szólva amikor 2014. augusztus végén, a HVG munkatársaként megírtam, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 200 milliárd forintnyi közpénzből négy alapítványt hozott létre (majd utána még kettőt, 266 milliárdra növelve az azokra fordított összeget), nem gondoltam, hogy több mint tizenkét évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az éceszgéberként fő felelősnek tekinthető Matolcsy György akkori jegybankelnököt felelősségre vonják. Hiszen bíztam abban, hogy az újságíróként feltárt szabálytalanságok, törvénytelenségek nem maradnak büntetlenül – ahogy nem maradt büntetlenül például a szintén a sajtó által felderített Tocsik-ügyben, hogy most csak egy eklatáns esetet hozzak fel a rendszerváltás utáni korszak visszásságaiból.
Fotó: HVG
Jó jó, tudom, már akkor is Orbán-kormány volt hatalmon – melynek feje nem sokkal előtte kezdte meg a sorrendben második, összességében a harmadik ciklusát –, de még nem beszélhettünk a jogállamiság teljes felrúgásáról, mint az azt követő években, több mint egy évtizedben. Éppen az MNB-alapítványok felbukkanása volt a sundám-bundám irányba tett első lépés.
Azt csak akkor lennénk képesek megmondani, ha belelátnánk Matolcsy György fejébe, vagy jó tizenkét éve annyira közel lettünk volna hozzá, hogy tudtuk volna, hogy az alapítványi konstrukció kitalálásakor pontosan tisztában volt-e vele, a forint tudatos leértékelődésén az MNB, mint állami tulajdonú intézmény által realizált árfolyamnyereség közpénz-e. Én még azt is simán el tudom képzelni, hogy a hatalmától egyre inkább elszállva Matolcsy azt gondolta, ezzel a pénzzel azt tehet, amit akar, az már nem az adófizetőké, hanem az övé, vagyis magántőke.
Az utóbbi verziót tarthatnánk valószínűnek, hallva, látva a Matolcsy által az utóbbi hetekben készített önigazoló videókat. Ezekből ugyanis úgy tűnik, mintha még most sem értené, mi volt a baj azzal, hogy a közpénzt haveroknak, hozzá közelálló cégeknek osztották tovább, mintha még most is elhinné, hogy a köz érdekében finanszírozott oktatást, közgazdászképzést, kutatást, a tudományos élet fejlesztését.
Ám ha tényleg így volt, akkor miért titokban hozták létre az alapítványokat, miért nem volt hajlandó az MNB elárulni, mire fordították az alapítványok a százmilliárdjaikat, miért közölték a közérdekű adatigényléseimre, hogy mivel az alapítványok nem közpénzzel gazdálkodnak, ehhez egy újságírónak semmi köze? Miért csak azután nyíltak meg, hogy a Kúria, majd az Alkotmánybíróság jogerősen kimondta: az MNB-alapítványokba tett pénz nem veszítette el a közpénz jellegét.
És ezen verdikt ismeretében már nem csak Matolcsy felelőssége vethető fel. Hanem azoké, akik szemet hunytak afelett, hogy az MNB közpénzt osztogat. A kormánynak már a jogerős ítéletek másnapján követelnie kellett volna az alapítványokba tett közpénzek befizetését az államkasszába, illetve vissza, az MNB-be. A törvény ugyanis kimondja: a jegybank nyereségét vagy az eredménytartalékába kell helyeznie (mintegy biztonsági pufferként a jövőbeli veszteségekre), vagy osztalékként kell kifizetnie a százszázalékos tulajdonos államnak.
Ha az Orbán-kormány a jogerős bírósági ítéletek alapján járt volna el, akkor mindez, amiről több mint tíz éve cikkezünk, beszélünk, felháborodunk, meg se történt volna.
Lehet tehát örülni annak, hogy több mint tizenkét évvel az MNB-alapítványok létezésének lelepleződése és másfél évvel az első feljelentések után Matolcsy György, a fia és még három másik személy ellen végre-valahára büntetőeljárás indult, de attól tartok, ez még csak a jéghegy csúcsa. Mások is felelősök abban, hogy a több száz milliárd forintnyi közpénz az adófizetőktől néhány magánszemély zsebébe vándorolt, amit aztán azok a gyanú szerint elkótyavetyélhettek.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
