2p

Zárt körben elhangzott beszédéből derült ki, hogy egy letartóztatás előtt álló lelkészt is nagyon meg akart menteni. 

Balog Zoltán a kegyelmi botrány közepette, március 9-én a budapesti Ráday Ház dísztermében rendezett gyülekezeti lelkész-főgondnoki konferencián közel négyszáz ember előtt beszélt arról, hogyan látja a Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter lemondásához vezető eseményeket.

A zárt körben elmondott beszéd leirata hosszabb ideje kering református körökben, és a szöveg a 444.hu-hoz is eljutott. 

Vajon bánja-e Balog Zoltán, hogy erről is beszélt?
Vajon bánja-e Balog Zoltán, hogy erről is beszélt?
Fotó: Wikipedia

Ebből pedig az derül ki, hogy nemcsak a bicskei gyermekotthon vezetőhelyettese, K. Endre ügyében járt el kegyelemért Balog, hanem más esetben is próbálkozhatott. A leirat szerint egy olyan ügyben is fontolgatta a közbelépést, amely akár bűnügyi kérdéseket is felvet.

"Amikor lelkipásztor társammal megkaptam a jelzést (…) hogy ezt az embert a rendőrök fogják elvinni, mert a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, s volt egy álmatlan éjszakám, másnap reggel bementem a püspöki hivatalba, és mondtam a helyettesemnek, hogy baj van, most mit csináljak? Végig azon gondolkoztam, hogy most kit kellene felhívni, hogy kéne elrendezni úgy, hogy ne legyen törvénytelen; de azért van valami mozgástér, hogy visszafizessék, másképp csináljuk, adunk hozzá, csak hogy megmentsük azt az embert – mondom, hogy most mit csináljunk? S azt mondta, hogy először imádkozzunk! Na, ez a különbség! Hogy valaki közéletileg és politikailag közelít meg valamit, még ha a cél helyes is, vagy pedig lelkileg közelít meg. Ez kerül mérlegre" - mondta a hallgatóság előtt Balog akkor. 

Mivel a szövegből nem derül ki, hogy kiről és milyen pályázatról van szó, valamint hogy mit tett végül Balog, a lap megkereste kérdéseivel püspököt, ám válasz nem érkezett.

A Magyarországi Református Egyházon belül is többen követelik Balog Zoltán püspök lemondását. A múlt héten az egyház tíz tagja jelentette fel őt a zsinati bíróságon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!