Panyi Szabolcs, a VSqure munkatársa Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy váratlanul, az utolsó pillanatban lemondta Magyarország a V4-es országok házelnökeinek tervezett konferenciáját, valamint a Délkelet-Európai Országgyűlési Elnökök Konferenciáját, amelyeket november 13–14-ére szerveztek volna Budapestre.
A hivatalosan nem részletezett „technikai okokra” hivatkozva meghozott döntésről november 10-én, a delegációk érkezése előtt csupán két nappal tájékoztatták a résztvevőket.
„Több diplomáciai forrásom szerint is valószínűleg az állt a lemondás mögött, hogy nagyon kevés külföldi házelnök erősítette meg részvételét, ráadásul többen csak valamelyik alelnöküket küldték volna Budapestre – a kevés, illetve kevés magas szintű vendég pedig Kövérék számára kínos lett volna”
- írja Panyi, aki hozzáteszi, hogy tény, a napokban választották meg a cseh alsóház új elnökét, a lengyel Szejm elnöke pedig a napokban távozott, de ezek a fejlemények nem érhették volna váratlanul a magyar szervezőket.
