4p

A közgazdász végzettségű, magát azonban inkább közgondolkodóként meghatározó vendégünkkel a Klasszis Klub Live-ban február 6-án, csütörtökön 15 órakor (vagyis a szokásosnál fél órával korábban) beszélgetünk. Például arra keresve a választ, ami viszonylag sokakat foglalkoztat: miért gondolták annyian, hogy a neoliberalizmus működhet és végül miért nem működött? Van-e visszaút és ha igen, hogyan? Szokás szerint azonban Orbán Krisztiántól nem csak mi kérdezünk, ezt olvasóink, nézőink is megtehetik – ehhez elég csak egy ingyenes regisztráció.

A február 6-án, csütörtökön 15:00-kor (tehát a szokástól eltérően fél órával korábban) kezdődő rendezvényünket a Klasszis Média Lapcsoport Klasszis nevű YouTube-csatornáján és Facebook-oldalunkon követhetik élőben. A konkrét linket az eseményre előzetesen regisztráltaknak küldjük meg. Hogy ne maradjon le:

Regisztráljon most! >>

Ahogy az a tavaly novemberi megválasztása óta kódolható volt, Donald Trump erősen kezdte a második elnöki periódusát. Annyira erősen, hogy az emberben felmerül a kérdés, az ő esetében megdől-e az az elv, miszerint más a kampány és más a kormányzás, egy párt és annak vezetője a megválasztásukhoz vezető úton elpuffogtatott ígéretek egy részét – nem egyszer, döntő többségét – hatalomra kerülve már nem valósítják (nem valósíthatják?) meg.

Trump egy olyan időszakban került vissza a kormányrúdhoz, amikor a világ azért más képet mutat, mint az első mandátuma végén, 2021 jauárjában. Azóta két háború is kitört és bár az izraeli-palesztin konfliktusban legalább már sikerült tűzszünetet kicsiholni, mérget nem vennénk rá, hogy ez már a béke előhírnöke, az orosz-ukrán relációban pedig ha lehet, talán még nagyobb a kérdőjel.

Egyebek mellett éppen amiatt, hogy nem tudni, Trump milyen politikát folytat a következő négy évben. Jó, a 24 órás orosz-ukrán háborús béke megvalósítása tényleg kampányígéret volt (és aligha vette azt bárki is komolyan), de akkor is ott magasodik a nagy kérdés: vajon mennyire változtathatja meg a globális nagyhatalmi erőviszonyokat Trump négyéves elnöksége?

A válasz nekünk, magyaroknak már csak azért sem mellékes, mert a modern időkben akár szokatlanként is minősíthető, hogy ennyire hitet tegyen egy magyar kormány egy nagy birodalom mellett (régen volt ilyen, nem kell ecsetelni, mi lett a vége). Ráadásul most mindjárt kettő mellett is.

Orbán Krisztián február 6-án, csütörtökön 15 órakor lesz a Klasszis Klub Live vendége
Orbán Krisztián február 6-án, csütörtökön 15 órakor lesz a Klasszis Klub Live vendége
Fotó: Oriens

Túlzás nélkül állítható, hogy Európa politikai és gazdasági válságban – kérdés, van-e kiút? S hol lehet ebben az erőtérben Magyarország, akár Orbán Viktorral, akár – ha nem marad hatalmon a Fidesz 2026 tavasza után – mással, például Magyar Péterrel? Mennyire tud, illetve akarhat más politikát követni Magyar Tisza Pártja?

S bár ha valamiben, akkor abban egyet lehet érteni Orbán Viktor minapi, a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy-konferenciáján tett kijelentésével, miszerint az erős középosztály lesz a kulcskérdés a következő 15-20 évben, egyelőre ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk: mintha szűkülne a középosztály, egyre többen csúsznak le onnan a szegény rétegbe, nyílik az olló a leggazdagabbak és a többiek között. Kevésbé vigasztal minket, hogy ez globális trend. Vajon mit lehet ez ellen tenni?

És elsősorban az államnak van dolga ezen a téren? Abból kiindulva, hogy mára szinte kijelenthető, hogy a neoliberalizmus nem jött be, pedig sokan gondolták, hogy működhet. Az, hogy mindent a piacra kell bízni, mert a gazdasági, és társadalmi bajok legfőbb gyökere a piaci folyamatokba való állami és civil (szakszervezeti, környezetvédelmi, stb.) beavatkozás lehetősége. Van innen visszaút? Már csak az alapján, hogy ha valahol, hát nálunk meg pont az állami beavatkozás nem tűnik sikeresnek – hogy mást ne említsünk, az árstopok nélkül paradox módon több százalékponttal alacsonyabb lehetett volna az infláció.

Ezek ízelítők azokból a kérdésekből, amelyeket szeretnénk átbeszélni a közgazdász végzettségű, de magát inkább közgondolkodónak tartó Orbán Krisztián a következő Klasszis Klub Live-ban.

A szokás szerint ezúttal is egyórásra tervezett adás során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük. Az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a [email protected] címre is elküldhetik a kérdéseiket.

A február 6-án, csütörtökön 15:00-kor (tehát a szokástól eltérően fél órával korábban) kezdődő rendezvényünket a Klasszis Média Lapcsoport Klasszis nevű YouTube-csatornáján és Facebook-oldalunkon követhetik élőben. A konkrét linket az eseményre előzetesen regisztráltaknak küldjük meg. Hogy ne maradjon le:

Regisztráljon most! >>

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!