A nemzetgazdasági miniszter lemondását követeli a Mi Hazánk Mozgalom, mert szerintük Nagy Márton sokadszorra bizonyította alkalmatlanságát. A párt azt közölte szombaton az MTI-vel: januárban 5,5 százalékkal nőttek az árak az előző év januárjához képest, az élelmiszerárak pedig még ennél is többel, ugyanis a liszt ára 43,2, a tejé 25, a tojásé pedig 23,8 százalékkal emelkedett.
A szintén a Klasszis Média égisze alatt megjelenő laptársunk Privátbankár Árkosár-felmérése ide kattintva olvasható, míg az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérését itt találják:
Hozzátették, nem meglepő tehát, hogy ismét a magyar infláció a legmagasabb Európában, ráadásul idén januárban az államháztartás központi alrendszere 67,8 milliárd forintos hiánnyal zárt. A kormány mégis „repülőrajtot” és „fantasztikus évet” ígért – írták.
„Mostanra azonban sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a teljesen hibás alapokra helyezett gazdaságpolitika a totális csőd felé robog” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy a mostani adatokban még benne sincsenek a most kezdődő, és az inflációt hosszútávon generáló választási osztogatások, amelyeket a Fidesz-kormány már egy évvel a 2026-os választások előtt megkezdett.
Fotó: MTI / Purger Tamás
A Mi Hazánk szerint a szavazatszerzés miatti osztogatás helyett azonnali szemléletváltásra van szükség. A globális nagyvállalatok és az akkumulátorgyár-koncepció helyett a magyar kis- és közepes vállalkozókat, gazdákat, termelőket kell támogatni, piachoz juttatni.
„Magyarországnak a kiutat ebből a válságból kizárólag egy önálló nemzetgazdaság jelentheti, amelyet feltehetőleg nem a most csúcsminiszterré előléptetett Nagy Márton fog elhozni, aki sokadszorra bizonyította alkalmatlanságát, ezért követeljük a lemondását!” – áll a közleményben.
(MTI)