7p

Ahogy vártuk, februárban csúcsot döntött az Mfor Nyugdíjas Árkosár értéke. Emellett az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index mértéke is bőven 10 százalék fölé kúszott, és várhatóan jó ideig ott is fog maradni. Számos élelmiszer drágult nagyot egy év alatt.

Bár a miniszterelnök az elmúlt héten egy videóban úgy fogalmazott, „csak jó hírek vannak”, ugyanis a kormány döntése értelmében a kistelepüléseken élő nyugdíjasok is részt vehetnek az Otthonfelújítási Programban, Orbán Viktor valószínűleg nem járt a hazai hipermarketláncokban, legalábbis az árcédulákon szereplő összegekkel nincs tisztában. Röviden:

soha, még a legmagasabb inflációs környezetben (2022 végén, 2023 elején) sem volt ilyen drága idős honfitársaink nagybevásárlása, mint 2025 februárjának elején.

Az Mfor Nyugdíjas Árkosár értéke ebben a hónapban ugyanis rekordot döntött, a most mért 31 023 forint meghaladja a pontosan két évvel ezelőtt mért eddigi csúcsot is, ami 30 847 forint volt. Megjegyezzük, a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk teljes fogyasztói kosárra vonatkozó Privátbankár Árkosár-felmérése már tavaly decemberben megdöntötte 2023. februári rekordját, és azóta csak tovább emelkedett.

Az Mfor Nyugdíjas Árkosár-érték emelkedése egy hónap alatt 1,0 százalékot tett ki, éves szinten azonban a 3352 forintos árnövekedés azt jelenti, hogy az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke 12,1 százalékra ment fel. Ennél magasabb indexértéket (azaz egy év alatt mért drágulást) utoljára 2023 júniusában mértünk.

Mégis azt kell mondanunk – sajnos –, a tendencia alapján az eredmény várható volt. Januári cikkünkben azt írtuk, „a következő hónapokban folytatódik az áremelkedés, februárban szinte biztosan csúcsot dönt az árkosárérték, az index pedig várhatóan 10 százalék fölé fog kúszni”. Jelenleg úgy véljük, az áremelkedéseknek továbbra sincs vége, így az árkosárérték újabb csúcsokat fog dönteni. Szerintünk az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index is tartósan 10 százalék fölött ragad, sőt tovább emelkedik (márciusban akár a 15 százalékot is megközelítheti), az indexérték csökkenésére legkorábban a nyár elején kerülhet sor.

Az ugyancsak a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk Privátbankár Árkosár-felmérése a teljes árkosárra vonatkoztatva ide kattintva olvasható. >>>

Módszertan

 

Az ugyancsak a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, a Privátbankár pontosan 18 éve elvégzett Árkosár-felmérésére támaszkodva állítottuk össze az Mfor Nyugdíjas Árkosarát, mely azt hivatott bemutatni, hogy mennyibe kerül egy nyugdíjas havi bevásárlása. Egy aktív, valamint egy nyugdíjaskorú fogyasztói kosara ugyanis eltér egymástól, bizonyos termékeket nagyobb, míg másokat egyáltalán nem, vagy kisebb mennyiségben vásárolnak idős honfitársaink.

 

A termékek meghatározásához a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) életszínvonal statisztikáját hívtuk segítségül, mely egyik táblája mennyiségek szerint tartalmazza, hogy miből mennyit vásárol egy nyugdíjas háztartás egy évben, ezt pedig elosztottuk a hónapok számával. Ez alapján állítottuk össze a 21 termékből álló nyugdíjas kosarunkat, melyben a legnagyobb mennyiségben vásárolt alapvető élelmiszerek szerepelnek. Ehhez súlyozva társítottuk a három nagy hipermarket árait laptársunk adatbázisából. Így nemcsak arra kapunk választ, hogy idős honfitársaink melyik hipermarketben mennyiért tudják beszerezni az élelmiszereket, de ennek átlagát véve az is kiderül, mennyit kell fizetniük egy havi nagybevásárlásért.

 

Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés csak a hipermarketláncokban megvásárolható élelmiszertermékek árát vizsgálja, azaz nem alkalmas általánosságban a nyugdíjak reálértékének megállapítására.

 

Nyugdíjas Árkosarunkat egészen 2020 januárjáig visszamenőlegesen is kiszámoltuk, ez lehetőséget ad arra, hogy egy, a mindennapokban érzékelhető árindexet számoljunk.

Elszálltak az élelmiszerárak, a nyugdíjemelés sem segít

Mint láttuk, egy év alatt az idősek által jellemzően vásárolt élelmiszerek ára 12,1 százalékkal nőtt. A nyugdíjemelés azonban csupán 3,2 százalék volt, ezt idős honfitársaink január közepén kapták kézhez, tehát a mostani árkosárfelmérésünkben vettük figyelembe először.

Hosszú idő után most először tudunk arról is beszámolni, hogy az árak kétéves időtávon is emelkedtek, ugyanis a 2023. februári csúcs után egy árcsökkenés volt megfigyelhető. A 2023. februári árakhoz képest azonban a mostaniak már 0,6 százalékkal magasabbak. Két év alatt a nyugdíjak pedig 12,8 százalékkal nőttek. Ez a 2023. novemberi 3,1 százalékos nyugdíj-kiegészítést, valamint a 2024 eleji 6 és a 2025 eleji 3,2 százalékos szokásos emelést tartalmazza.

Ha három évet veszünk górcső alá, akkor azt tapasztaljuk, az árkosárérték 44,2 százalékkal nőtt. Ez idő alatt az időskori ellátások 49,6 százalékkal emelkedtek, ám ha a számításból kihagyjuk az óriási kormányzati kegyként emlegetett tizenharmadik havi járandóságot, akkor az emelés mértéke csak 40,8 százalék lenne.

Ha az elmúlt négy év árait és nyugdíjait vizsgáljuk meg, akkor azt tapasztaljuk, a havi bevásárlókosár tartalmáért 67,0 százalékkal kell többet fizetni. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjak összege 66,8 százalékkal, a tizenharmadik havi ellátást figyelmen kívül hagyva még ennél is kevesebbel, 49,6 százalékkal nőtt.

Ötéves időtávot figyelembe véve még elkeserítőbb az idősek helyzete. Az árkosár értéke 2020 februárjához képest 84,2 százalékkal emelkedett, miközben a nyugdíjak összege ugyanezen idő alatt csak 69,2 százalékkal nőtt. Ha pedig nem vesszük figyelembe a tizenharmadik havi juttatás két lépcsőben történt visszavezetését, akkor a nyugdíjemelés mértéke csupán 56,0 százalék lenne.

Van jó hír is

A 12 százalékos Mfor Nyugdíjas Árkosár-index azt jelenti, hogy ebben a hónapban elég hosszú lesz azon termékek listája, melyek egy év alatt legalább tíz százalékkal drágultak. De szokásunkhoz híven először a havi változások „kisangyalait” és „kisördögeit” mutatjuk be.

Kezdjük a jó hírrel, azaz a kisangyalokkal! Ide két alapélelmiszer került, a kenyér 14,8 százalékkal, a tej pedig 12,4 százalékkal lett olcsóbb egy hónap alatt. Négy termék ára viszont tíz százalékot meghaladó mértékben drágult: a burgonyáért 30,7 százalékkal, az almáért 23,5 százalékkal, a párizsiért 17,1 százalékkal, a sajtért pedig 10,2 százalékkal kell többet fizetni, mint január elején.

A burgonya ára egy hónap alatt 30,7, egy év alatt pedig 33,6 százalékkal ment feljebb
A burgonya ára egy hónap alatt 30,7, egy év alatt pedig 33,6 százalékkal ment feljebb
Fotó: Pexels

Sajnos az egy év alatt jelentősen olcsóbbá vált termékek sora sem túl hosszú: tavaly februárhoz képest az alma 14,5, a kenyér 11,5, a joghurt pedig kereken 10 százalékkal kerül kevesebbe. Tizenkét hónap alatt viszont jóval drágábbá vált a liszt, melyért 76,9 százalékkal, a tojás, melyért 53,0 százalékkal, a narancslé, melyért 44,0 százalékkal, a krumpli, melyért 33,6 százalékkal és az étolaj, melyért 31,0 százalékkal kell mélyebben a zsebbe nyúlni. Szintén többet kell fizetni a kasszáknál a csirkemellért (28,7 százalék), a sajtért (19,8 százalék), a banánért (14,4 százalék), a sertésmájkrémért (11,5 százalék), a rizsért (11,3 százalék) és a tejért (10,8 százalék).

Az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés korábbi cikkeit ide kattintva olvashatja. >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!