3p

Nem éri el a kívánt hatást.

A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben meghatározó szerepe van a gazdaságpolitikának, vagyis az árrésstop nem éri el a kívánt hatást – áll az Országos Kereskedelmi Szövetség megbízásából végzett NRC NetPanel online kérdőíves felmérésből. A felmérés 1000 fő megkérdezésével a 16-75 éves lakosság körében készült.

A felmérés szerint a lakosság háromnegyede érzékelt kisebb-nagyobb élelmiszerár emelkedést az elmúlt hónapokban, (közülük 42 százalék kifejezetten erős áremelkedésre panaszkodott) és nagyjából ugyanennyi azok aránya, akik szerint ebben a gazdaságpolitika irányítóinak döntő, vagy nagy szerepe van. Az eredmény szerint az áremelkedést az idősebb korosztály tagjai még inkább érezték. Az árréstopról szinte mindenki hallott, (a legidősebb korosztály körében szignifikánsan többen) a többség véleményt is tudott formálni az ügyben, de az eredmények megosztóak. Azok körében, akik úgy érezték, hogy ennek hatására nőttek a kiadásaik erősen felülreprezentáltak az idősebbek, míg azok körében, akik inkább árcsökkenést éreztek, az alacsonyabb végzettségűek aránya magasabb, mint az országos átlag.

El kéne engedni?
El kéne engedni?
Fotó: Depositphotos

„Az árrésstop elvben azt a célt szolgálja, hogy a legkisebb jövedelműek kedvező áron jussanak hozzá alapvető élelmiszerekhez. Az intézkedés ezt a célt azonban láthatóan nem éri el: az alacsony jövedelműek, és a nyugdíjasok inkább áremelkedést érzékelnek, az árak csökkenését inkább a jobban keresők veszik észre, ami arra utal, hogy inkább ők élvezik ennek előnyeit – hívja fel a figyelmet Kozák Tamás, a felmérést megrendelő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. 

A lakosság fele egyetért azzal, hogy az árakba történő központi beavatkozás kiszámíthatatlanabbá teszi a gazdasági környezetet. A döntő többség számára a kormányzati kommunikáció nem játszik szerepet abban, hogy melyik boltot választják, ebben a legfontosabb szempont az árak és az akciók, ezt követi a lokáció, és csak ettől nagyon lemaradva következnek az egyéb szempontok, sajnos a minőség is.

Menjen az árrésstop?

 „A kutatás eredményeinek egyik legfőbb tanulsága, hogy az infláció érzékelése sokszor nagyobb szerepet játszik a vásárlók döntéseiben, mint a KSH által kimutatott árindex” – mondja Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára szerint az árképzésbe történő adminisztratív beavatkozásoknál, illetve az ezekre vonatkozó döntéseknél érdemes figyelembe venni azt, hogy a fogyasztói bizalom döntő jelentőségű, és ezt nem lehet jogszabályalkotással erősíteni.

Hozzátette, a kiskereskedelem szereplői mindent megtesznek a bizalom erősítéséért, de erőfeszítéseiket korlátozza a jelenlegi jogszabályi környezet, és az ahhoz kapcsolódó kommunikáció.  Az árrésstop vásárlókra gyakorolt elbizonytalanító hatását kizárólag annak tervezett, 2025. augusztus 31-i megszüntetése orvosolhatná. Az OKSZ már májusban tett javaslatot az árrésstop kivezetésére.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!