2p

A rákosrendezői beruházásról szóló nemzetközi megállapodást tárgyalja csütörtökön az Országgyűlés, amelynek napirendjén az ingatlan-nyilvántartással, az anyakönyvezéssel és a honvédek jogállásával összefüggő javaslatok is szerepelnek.

A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor kezdődik. Egyebek mellett az elektronikus ingatlan-nyilvántartás bevezetésével függ össze az első napirendi pont, az egyes ingatlan-nyilvántartási tárgyú és kapcsolódó törvények módosítása. Az egyes anyakönyvezéssel összefüggő törvények módosítására vonatkozó kormányzati javaslat rögzítené, hogy az elektronikus anyakönyvbe magyar állampolgárnak két utónevet lehet bejegyezni.

A képviselők megvitatják az egyes agrártárgyú törvények módosítását, amely 23 ágazati jogszabályt módosít. Napirenden szerepel a honvédek jogállásával összefüggő törvények kormány által kezdeményezett módosítása is. Az indoklásban emlékeztetnek arra, hogy júliustól törvény helyett kormányrendelet szabályozza a honvédek jogállását, ezért a mostani változtatásnak az a célja, hogy biztosítsa a jogrendszer koherenciáját; például a köztársasági elnök jogköreit továbbra is törvényben fogják szabályozni.

Parlament
Parlament
Fotó: Depositphotos

Két külügyi tárgyú törvényt is tárgyalnak a képviselők. Az egyes külügyi tárgyú törvények módosítása alapján a köztársasági elnök a külügyminiszter javaslatára rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot adományozhat - megbízatásának idejére - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar állampolgárságú állandó és egyéni teljes jogú tagjának.

A Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetése a rákosrendezői beruházás alapjait teremti meg. Az egyezmény alapján a magyar állam vállalja, hogy infrastruktúra-fejlesztési projektet valósít meg, míg az Egyesült Arab Emirátusok azt vállalja, hogy egy általa megjelölt gazdasági társaságon keresztül az ingatlanon beruházást hajt végre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!