3p

Kórházi látogatásainak tapasztalatai alapján a Tisza Párt vezére feljelentést tett „több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.”

„Feljelentést teszek foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és annak minősített esete, a több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, amiért a kormányzati szervek és egyes egészségügyi intézmények vezetői elmulasztották a kórházi klíma berendezések kötelező fertőtlenítését, karbantartását és javítását, illetőleg a magyar egészségügyi intézményekben az alapvető higiéniai szabályok betartását, betartatását és a kórházi mosdók fertőtlenítőszerrel és szappannal való ellátását” — írja Magyar Péter Facebook bejegyzésében.

Pénteken „került nyilvánosságra a kórházak karbantartásáért és beszerzéseiért felelős állami szerv, a Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóság (KEF) egyik vezetőjének belső levele, amelyben elismeri, hogy több kórházban elmaradt a klímaberendezések kötelező fertőtlenítése, illetőleg kormányzati nyilatkozatokból tudjuk, hogy az Orbán-kormány már évek óta tudatában volt annak, hogy a kórházi klímaberendezések felújításra, illetve cserére szorultak.

Magyar Péter  helyszíni méréseket végez
Magyar Péter helyszíni méréseket végez
Fotó: Facebook / Magyar Péter

A Tisza Párt eheti kórházbejárásain egyértelműen kiderült továbbá, hogy a kórházak jelzései ellenére a KEF nem gondoskodott arról, hogy az egészségügyi intézmények az alapvető higiéniai szabályok betartásához szükséges mennyiségű és minőségű fertőtlenítőszert kapjanak. Ennek következményeként, a kórházak jelentős részében a mosdókban nem áll rendelkezésre fertőtlenítőszer vagy szappan.

A klímaberendezések fertőtlenítésének elmaradásával és a fertőtlenítőszerek biztosításának hiányával a kormány és a kormányzati szervek olyan mulasztást követtek el, amely közvetlenül és közvetetten rengeteg kórházi beteg, dolgozó és látogató megfertőződéséhez és végső soron halálához vezethettek. A klímaberendezések rendszeres karbantartása miatti leállások okán pedig műtétek és létfontosságú kezelések maradtak és maradnak el, ami szintén honfitársaink életébe kerülhetett.”

Ezzel kapcsolatban a Tisza Párt elvárja, hogy a hatóságok haladéktalanul vizsgálják ki a kormányzati és egészségügyi mulasztásokat és nevezzék meg a felelősöket — követeli a politikus.

Továbbá a párt felszólítja Orbán Viktort, hogy szakítsa meg az adriai nyaralását, hívjon össze rendkívüli kormányülést, nevezze meg a politikai felelősöket és azonnal intézkedjen a szükséges plusz költségvetési források biztosítása és a honfitársaink egészségét és életét veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében.

A feljelentés hátterében az áll, hogy a nyári hőség miatt számos kórházban meghibásodtak a légkondicionálók, ezért a kormány gyorsan elindított egy átfogó programot húsz intézményben a hűtési rendszerek javítására. Ezzel párhuzamosan Magyar Péter „kórházlátogató körútra” indult, hogy ellenőrizze a kórtermek és a műtők hőmérsékletét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!