2p

Olyan előadót hívott meg a Közszolgálati Egyetem, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) meghívására, Közös értékek a globális környezetben témában tart előadást az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, Mahmúd Ahmadinezsád – írja iráni lapokra hivatakozva az Euronews.

A Hammihan című perzsa napilap ugyan azt írja, hogy május 17. és 21. között rendezik Budapesten azt a tanácskozást, amelyen Ahmadinezsád kiemelt vendégként beszédet mond a környezetet károsító veszélyek kezelésének fontosságáról, ugyanakkor az Euronews információi szerint május 6. és 11. között tartják a Ludovikán a rendezvényt.

Talán sokan nem fogják érteni, miért pont Mahmúd Ahmadinezsád-ot hívták meg előadni
Talán sokan nem fogják érteni, miért pont Mahmúd Ahmadinezsád-ot hívták meg előadni
Fotó: Wikipedia

A tanácskozás valószínűleg zárt körű, az NKE honlapján ugyanis nyoma sincs ilyen konferenciának. A meghívás azért is különös, mert Ahmadinezsád, aki 2005 és 2013 között volt az iszlám köztársaság elnöke, nem annyira környezetvédelmi, mint szélsőségesen iszlamista, antiszemita, Izrael- és Amerika-gyűlölő, holokauszttagadó nézeteiről ismert – írják. 

A lap egyékbént megkereste az NKE rektorát, Deli Gergelyt, hogy miért hívták meg – és miért környezeti témában – Ahmadinezsádot Budapestre, de az egyetem egyelőre nem válaszolt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!