4p

A politikai pályafutását, úgy tűnik, sikeresen megkezdő volt NER-es számára kulcsfontosságú fegyver a közösségi média. De mennyivel használja ügyesebben, mint a vetélytársai?

Az elmúlt néhány hétben Magyar Péter NER-peremfigurából jelentős kormányellenes tényezővé nőtte ki magát, politikai szárnybontogatását százezrek követik figyelemmel. Hétvégi tüntetésén a Klasszis Média Lapcsalád újságírója is ott volt, kollégánk helyszíni beszámolója szerint nagy tömeget, fiatalokat látott.

Magyar, akit mostanra egyre többen saját jogán ismernek, nem csak úgy, mint Varga Judit volt igazságügyi miniszter ex-férje, és a Diákhitel Központ volt vezetője, újabb demonstrációt is meghirdetett már – anyák napjára, azaz május 5-re hívta össze ismét támogatóit.

Magyar Péter egészen egyszerűen ügyesebb Facebookon, mint a többiek?
Magyar Péter egészen egyszerűen ügyesebb Facebookon, mint a többiek?
Fotó: Mfor/Izsó Márton Artúr

Kulcseszköz

Azután, hogy Magyar Péter a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin köztársasági elnök, valamint a közéletből szintén távozó, képviselőségről lemondott Varga Judit ügye után aktivizálta magát, a közösségi média vált a legfőbb eszközévé a tömegszervezéshez, pártkezdeménye, a Talpra Magyarok! Közössége például a némileg begyepesedett hagyományos ellenzéki és kormánypártokkal szemben például Discord-szerverrel is rendelkezik.

A legnagyobb sikereket azonban mégis a Facebookon aratta, amelyen a cikkünkhöz használt adatok gyűjtésének időpontjában több mint 243 ezren követték. De mennyivel használja hatékonyabban Magyar Péter a Magyarországon legnépszerűbb közösségi oldalt, mint a vetélytársai? Utánaszámoltunk.

Van valami, amiben Orbán Viktort nem lehet legyőzni

A teljes kép kedvéért fontos leszögezni, hogy ha színtisztán a követők számáról beszélünk, sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy bárki is veszélyeztesse a miniszterelnök óriási fölényét: 1,2 milliós táborával jelenleg egyik hazai politikus sem tud versenyezni.

Az azonban mindenképpen meghökkentő, hogy az általunk vizsgált 12, különböző pártokban érdekelt, jelentős Facebook-követőszámmal rendelkező politikus listáján Magyar Péter mostanra már a 6. helyre jött fel úgy, hogy 243 ezres táborát gyakorlatilag 2-3 hónap alatt építette fel. A rangsor jelenleg így néz ki:

  1. Orbán Viktor – 1,2 millió
  2. Szijjártó Péter – 410 ezer
  3. Gyurcsány Ferenc – 329 ezer
  4. Dúró Dóra – 317 ezer
  5. Karácsony Gergely – 316 ezer
  6. Magyar Péter – 243 ezer
  7. Hadházy Ákos – 238 ezer
  8. Dobrev Klára – 148 ezer
  9. Varga Mihály – 110 ezer
  10. Lázár János – 102 ezer
  11. Donáth Anna – 96 ezer
  12. Tordai Bence – 50 ezer

Ahol Magyar Péter legyőzhetetlen

A fenti listát látva azt gondolhatnánk, hogy Orbán Viktor követőtábora sokkal jelentősebb interakciós számot produkál, mint bárki másé a listán, ez azonban messze nincsen így. A politikusok esetében az adatgyűjtéskor legalább egy napja elérhető posztokra érkező átlagos reakciószámot néztük, ezen a téren Magyar Péter toronymagasan kiemelkedik:

bejegyzéseire átlagosan közel 30 ezer reakció érkezett (kommentek és megosztások nélkül), többszörösen megelőzve ezzel a második helyezett miniszterelnököt (nagyjából 4600), valamint a dobogó harmadik helyén végző Hadházy Ákost (nagyjából 3800).

Grafikonunkon is rendkívül látványosan megjelenik még egy olyan tényező, amelyben a köztudatba idén betörő üzletember-jogász kiugróan teljesít: követőtábora az átlagnál jelentősen aktívabb, és több mint 12 százalék feletti interakciót tudhat magáénak posztjain – ez egy olyan arány, amely a közösségimédia-guruk szerint is kiugróan jónak számít.

Érdekesség, hogy Orbán Viktor hatalmas tábora ellenére is rendkívül rosszul teljesít százalékosan nézve, így a kormányfői közösségimédia-stábnak mindenképpen lesz még dolga azzal, hogy a jónak nevezhető interakciós arány alsó határának számító 1 százalékot megüssék.

Temetni még nem kell, aggódni igen

A Magyar Péter-féle Talpra Magyarok! Közössége cikkünk írásakor még nem rendelkezik Facebook-oldallal, így azt, hogy a hagyományos pártok által felmutatott, néhány tizedes, egészen elhanyagolható interakciós rátához képest hogyan teljesítene a szervezet, egyelőre nem mérhető fel.

Az azonban intő jel lehet minden politikai szereplő számára, hogy Magyar számokkal bizonyíthatóan hatékonyabban mozgatja meg követőtáborát – és mint ahogy azt a demonstráció mérete is megmutatta, úgy tűnik, az utcára is képes kivinni őket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!