3p

Ezüstérmet nyert csütörtökön a Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla összeállítású magyar női kerekesszékes tőrválogatott a párizsi paralimpián.

Az idén Európa-bajnok csapat a tíz együttest felvonultató mezőnyben a nyolc között kezdett és fölényesen, 45-19-re győzte le a franciákat, majd az elődöntőben Hongkongot is magabiztosan, 45-29-re verte. Az esti fináléban a favorit kínaiakkal találkozott, akiknél az A kategóriában aranyérmes Cou Hszü-feng és második Ku Haj-jan, illetve a B kategóriában ezüstérmes Hsziao Zsung szerepelt.

A magyarok ismét Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna összeállításban kezdtek.

A csapatokban legalább egy B kategóriás, azaz a vívás szempontjából komolyabb sérüléssel rendelkező vívónak kell szerepelnie, ez a magyaroknál Mező Boglárka volt.

Az ázsiaiak kezdtek jobban, két asszó után 10-3-ra vezettek, Hajmási és Krajnyák összesen három tust adott. Nem okozott meglepetést, hogy Mezőnek nem sikerült megszúrnia Cout, de aztán Hajmási jelentősen javított az álláson a kínaiak „B-se”, Hsziao ellen. Miközben a Grand Palais lelátóján időről időre felharsant a „Ria-ria-Hungária”, a Törekvés SE vívója sorra adta a tusokat, nem hagyta, hogy riválisa „elaraszolgasson” 20-ig, ehelyett 17-4-re megnyerve az asszót már a saját csapatát juttatta előnyhöz (20-19).

Mező bravúrral egy találatot elért Ku ellen, majd 21-25-ös állásnál a nap során először a magyar együttes negyedik tagja, a Tokióban párbajtőr egyéniben bajnok Veres Amarilla is szerephez jutott. Jól vívott Cou ellen, de 5-2-re alulmaradt, így az utolsó kör előtt a magyar csapatnak héttusos hátrányt kellett volna ledolgoznia (23-30).

A két B kategóriás asszójában Hsziao 5-3-ra verte Mezőt, majd ismét következett Hajmási, akinek Cou ellen már jóval nehezebb dolga volt, de ismét nagyszerűen vívott. 7-5-re nyert, 33-40-re alakította az állást, ezzel együtt a befejező embernek, Krajnyáknak óriási bravúrra lett volna szüksége Ku ellen, hogy fordítson.

Ez nem jött össze, végül 45-34-re nyertek a kínaiak, de a magyar válogatott minden dicséretet megérdemel, mert egész nap remekül teljesített, s egy helyet előrelépett a tokiói eredményéhez képest.

Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Mező Boglárka és Hajmási Éva (b-j) miinden elismerést megérdemel
Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Mező Boglárka és Hajmási Éva (b-j) miinden elismerést megérdemel
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

„Éreztem azt a kínai lányt és ha érzek valakit, akkor sok tust adok” – idézte fel emlékezetes asszóját Hajmási a vegyes zónában.

„Már otthon tudtuk, hogy milyen águnk lesz és nagyon örültünk, hogy elsőként a házigazdákkal vívhatunk itt Párizsban. Nagyon egységesen, szépen vívtunk mind a hárman, kihoztuk abból a meccsből a maximumot” – tette hozzá.

Az utolsó mérkőzésen szóhoz jutó Veres – aki inkább párbajtőrben erős – elmondta, a beállításával az volt a cél, hogy meglepjék a kínaiakat.

Mező elárulta, előző nap kipihente a kézsérülését, és nagyon örül annak, hogy ő is részese lehetett a mostani sikernek. Ahogy fogalmazott, a titkuk az, hogy soha nem adják fel.

Csütörtök délután két úszónk is dobogós lett a játékokon, Konkoly Zsófia a 200 méteres vegyesúszást nyerte meg, míg Pap Bianka bronzérmes lett 400 méteres gyorsúszásban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!