3p

"A fiatalok továbbra is tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy Magyarországot erről az útról letérítsék, ne váljunk a Gazprom legvidámabb barakkjává!" - és ez csak egy részlet a szövegből.

Ujhelyi István egykori MSZP-s, majd független EP-képviselő összeállított egy vázlatot Orbán Viktor számára az október 23-ai ünnepségen elmondandó beszédéhez. Ehhez Ujhelyi pusztán a miniszterelnök korábbi megszólalásait használta fel.

A legerősebb részletek:

„Micsoda erő dobogtatja annak a szívét, akiben megszületik a döntés; akár a halál kockázatát is vállalva, de kiáll a hazáért, a függetlenségért és a szabadságért (…) A csontjainkban és a zsigereinkben éreztük, hogy a haza sorsa forog kockán. Ezért nem számított a túlerő. Nem lehetett többé méricskélni és latolgatni. Az emberfelettire kellett vállalkoznunk. Minden más a nemzet elenyészéséhez, lassú önfeladásához, biztos felmorzsolódásához vezetett volna.”

(Orbán Viktor beszéde, 2013. október 23.)

„Mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy ezek a dolgok visszamásszanak az ablakon. A fiatalok továbbra is tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy Magyarországot erről az útról letérítsék, ne váljunk a Gazprom legvidámabb barakkjává (…) Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki!”

(Orbán Viktor beszéde, Fidesz-születésnap, 2007.)

„Ha Európa engedi, hogy a szomszédságában szuverén államok essenek leplezetlen birodalmi önkény áldozatává, akkor azzal saját biztonságát is veszélyezteti. Az Európai Unió csak egységesen tud hatékonyan fellépni a terjeszkedési ambícióit újra nyíltan hirdető Oroszországgal szemben, és csak egységesen tudja nemzetközi szerepét a multipoláris világban megerősíteni, így garantálva polgárai biztonságát. (…) Ukrajna sikeres politikai, társadalmi és gazdasági átalakulásának egyik feltétele, hogy megnyíljon számára az Európai Unióhoz, valamint az ukrán kormány elkötelezettségét figyelembe véve a NATO-hoz való csatlakozás lehetősége; ez óriási stabilizáló erőt jelentene észak–keleti szomszédunk számára.”

(Igen, Magyarország többreképes! / Fidesz EP-választási program, 2009.)

„Európa polgárainak jólétét és biztonságát a nemzetállami keretek ma már nem garantálják kielégítően (…) Mi egy, a tagállamok együttműködését elmélyítő, belső kohézióját növelő, szolidáris, a politikai integráció irányába továbblépő, hatékony, a problémákra koncentráló uniót szeretnénk látni.”

(Igen, Magyarország többreképes! / Fidesz EP-választási program, 2009.)

„Tudom, azért jöttünk ma ide, mert egyikünk sem akar olyan országban élni, ahol félelem és bizonytalanság uralkodik. Nem akarjuk hagyni, hogy a mindenen átgázoló magánérdek, az üzleti érdekek vagy az elvakult gyűlölet fölperzseljék mindennapjainkat, biztonságunkat, lehetőségeinket, céljainkat. Mi mind azt akarjuk, hogy gyermekeink a szabadság és a bizalom légkörében nevelkedjenek, és válhassanak felnőtté.”

(Orbán Viktor beszéde, 2009. október 23.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!