2p

Szerda helyett már kedden kormányülést tart Orbán Viktor miniszterelnök, az összejövetelen a jövő évi költségvetés mellett a hétfőn bejelentett nemzeti konzultáció is szóba fog kerülni. A kormányszóvivő azt is elárulta, már szerdán Kormányinfót fognak tartani.

Mivel válogatottunk Szoboszlai Dominik két góljával hétfő este 2-0 arányú győzelmet aratott, vidám arcú, hátizsákját épp levevő Orbán Viktort látunk a kormányfő kedd délelőtti Facebook-bejegyzésében.

„Vidám reggel”

– írta a képre a miniszterelnök, aki a posztban azt írta, megvan a győzelem, indulhat a kormányülés.

A bejegyzés némileg meglepő, mivel Orbán Viktor a minisztereit általában szerdára szokta összehívni, amit csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő közreműködésével Kormányinfó is szokott követni.

Már szerdán Kormányinfó lesz
Már szerdán Kormányinfó lesz
Fotó: Mfor / Dala Gábor

A kormányülés témái között minden bizonnyal fel fog bukkanni a 2025-ös büdzsé, illetve az azt megalapozó törvénymódosító csomag is, Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanis hétfőn arról számolt be a közösségi médiában, hogy a Pénzügyminisztériumban ülésezett a Költségvetési Munkacsoport.

A mostani kormányülésen – mint az Vitályos Eszternek ugyancsak a Facebookon közzétett bejegyzéséből is kiderül – döntenek a hétfőn este bejelentett nemzeti konzultáció ügyében is.

A kormányszóvivő posztjában azonban azt is írja, szerdán fognak Kormányinfót tartani. Az eseményről lapunk percről percre fog beszámolni, munkatársunk pedig a helyszínen fogja kérdezni a kormány képviselőjét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!