2p

Az esőre várni nem stratégia. Van Magyarországnak terve arra,
hogyan éljünk együtt a tartós vízhiánnyal?
Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nacsa Lőrinc a kereszténydemokraták (KDNP) képviselője vetette fel a kárpátaljai támogatások kérdését, a jelek szerint pedig ebben a kérdésben pártja és a miniszterelnök is egyetért.

Az Országyűlés keddi ülésén Nacsa Lőrinc a KDNP képviselőjeként felszólalásában jelezte: a jövő évi költségvetéshez módosító javaslatot nyújt be, hogy

a kárpátaljai magyar iskolák jogi és szakmai segítséget kaphassanak annak érdekében, hogy nemzetiségi iskolaként folytassák a működésüket, megfelelve az új törvénynek. E célra 300 millió forint elkülönítését javasolja.

A közelmúltban elfogadott ukrajnai nemzetiségi oktatási törvényt jó iránynak nevezte, jelezve, nagyon sok munkára van még szükség. Nacsa Lőrinc szomorúságának adott hangot, hogy a kárpátaljai szociális támogatási program a korábbi több mint 2 milliárdról 780 millióra csökkenne a büdzséjavaslat szerint, azt kérte, ezt gondolják át.

Nyitott kapukat dönget a KDNP

Magyar Péter válaszában arról biztosította a képviselőt, hogy a kormány számára is kiemelten fontos a kárpátaljai magyarság sorsa. Kárpátalján szenvedtek a legtöbbet az elmúlt száz évben honfitársaink, folyamatosan kapcsolatban állnak a kárpátaljai magyarsággal – jelezte.

Magyar Péter Nacsa Lőrincnek címezve közölte:

(a képviselő) nyitott kapukat dönget, a maga részéről támogatni tudja, és ha mégis úgy látja, csökken a támogatás, az lehet, hogy azért van, mert másik költségvetési sorra került az összeg.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!