2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Akadémia kedden elnökségi ülést tartott, ahol kimondták, hogy a tavalyi döntés a kutatóhálózati ingatlanok államnak történő eladása nem érvényes.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendkívüli közgyűlése még tavaly decemberben döntött úgy, hogy eladják a kormány által kínált 80 milliárd forintért az értékbecslés szerint 130 milliárdot érő kutatóhálózati ingatlanokat az államnak. A döntés már akkor megosztotta az akadémikusokat – foglalja össze a 444.

„A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége hibás döntésnek tartja a kutatóhálózat megbontását. Nem ért egyet azzal, hogy ez a döntés az átalakítás céljának, magyarázatának és várható hatásának megjelölése nélkül, az érintettek tiltakozása ellenére, indokolatlan gyorsasággal született meg” – írja az Akadémia honlapján.

Górcső alá vették a korábbi döntést
Górcső alá vették a korábbi döntést
Fotó: MTI

„Az Akadémia Elnöksége – ismerve az érintett kutatóközpontok vezetőinek álláspontját – megerősíti, hogy kész a négy kutatóközpont átvételére. Az átalakulás, a szervezeti integráció és az új működés költségeit – beleértve a bérek fedezetét – a fenntartó intézménytől függetlenül, a HUN-REN-ben tovább működő kutatóhelyekkel megegyező feltételekkel szükséges biztosítani” – teszik hozzá.

Precedenst teremthet

„A bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok tervezett leválasztása a HUN-REN kutatási hálózat egészéről máris széleskörű tiltakozást váltott ki. Az egységes magyar alapkutatási hálózat megbontása precedenst teremt: nemcsak a kutatóhálózat szétzilálódását, hanem az egész magyar kutatási rendszer megrendülését eredményezheti” – érvel az Akadémia.

„Az Akadémia 198., rendkívüli közgyűlése a kutatóhálózat egészére vonatkozóan hozta meg azt a döntését, hogy a kutatóhálózat által használt vagyonelemeit a kutatóhálózat tulajdonába adja. Az új helyzetben ezek átadásához új közgyűlési döntés szükséges” – magyarázza a szervezet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!