2p

Miért adott kegyelmet valakinek, aki a jogerős ítélet szerint is részt vett egy pedofil bűncselemény eltussolásában?

Nem sokat látthattuk a kegyelmi botrány kipattanása és lemondása óta a bukott köztársasági elnököt. Hallani pedig pláne nem hallhattuk, így azóta sem tudjuk, mégis milyen ötlettől vezérelve adott kegyelmet K. Endrének, aki a bicskei pedofilügy eltussolása érdekében tett komoly erőfeszítéseket a bírói ítélet szerint. (Mindenesetre nemrég az Országgyűlés módosította az Alaptörvényt, megpróbálva kiküszöbölni, hogy egy köztársasági elnök a jövőben ugyanekkora bakot lőhessen.)

Novák Katalin most előkerült: a magyar válogatott mezét magára öltötte, és szurkolni indult Stuttgartba, ahol az Európa-bajnokságon Magyarország a házigazda németek ellen lépett pályára. A 2-0-ás német győzelemmel véget ért meccs után a Telex videós stábja próbálta megtudni a választ arra az egyetlen kérdésre, amire még sosem volt hajlandó választ adni: miért adott kegyelmet? 

Novák Katalin lemondó nyilatkozata közben a Sándor-palotában 2024. február 10-én. A legfontosabb kérdésre azóta sem adott választ - most sem
Novák Katalin lemondó nyilatkozata közben a Sándor-palotában 2024. február 10-én. A legfontosabb kérdésre azóta sem adott választ - most sem
Fotó: MTI/Sándor-palota

Ahogy a Telex cikk megjegyzi, Orbán Viktor miniszterelnök is mindig Novák Katalinhoz irányítja válaszért azokat, akik ezt a kérdést felteszik - hiába azonban, mert a volt köztársasági elnök ismét csak annyit mondott:

a lemondását bejelentő beszédében már válaszolt a kérdésekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!