4p

Rengeteget utazgatott együtt, sokszor kettesben a lemondott köztársasági elnök és Balog Zoltán - ez a szoros kapcsolat vezethetett K. Endre kegyelméhez?

A Válasz Online közölt összeállítást Novák Katalin és Balog Zoltán kapcsolatáról és közös utazásairól azzal a szándékkal, hogy megvilágítsa, mi is vezetett ahhoz, hogy az akkor államfői poszton lévő Novák a kegyelmi botrányhoz vezető döntésében elfogadta korábbi főnöke, akkori tanácsadója véleményét.

Maga Balog is elismerte korábban, hogy Novákhoz "különleges kapcsolat" fűzi, és nemrég egy interjúban immár egyértelműen kimondta, hogy "nem túlzó azt állítani", ő járta ki K. Endre, a bicskei pedofilügyek szőnyeg alá söprésének kísérlete miatt elítélt férfi kegyelmét.

Korábban Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő posztolt arról, hogy Novák és Balog feltűnően gyakran utazgatnak együtt, például Balog kísérte el az államfőt egy 16 napos ausztráliai és pápuai útra. A képviselő, és mások is célozgattak arra, hogy ez a kapcsolat túlmutat a barátságon, de erről természetesen semmit nem tudhatunk, és nem is lényeges. Az viszont igen, hogy e nagyon szoros és bizalmi viszony szerepet játszhatott a kegyelmi botrányhoz vezető lépések során (és ezáltal például a Tisza Párt felemelkedéséhez és példátlan hazai választási sikeréhez), innen nézve pedig fontos, hogy a két politikus közti szoros kapcsolat nem csupán elmondásokra alapozva, hanem tényekkel is bizonyítható.

Ilyen tény, hogy Novák és Balog nem csupán az előbbi államfői megbízatása alatt töltött sok időt külföldön is egymás társaságában. A Balog minisztersége alatti időszakra vonatkozó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jogutódjától, a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól kikért adatokból igencsak érdekes dolgok derültek ki a Válasz Online szerint:

1. Balog Zoltán hatéves minisztersége idején pontosan 131 hivatalos külföldi úton vett részt; ez mindösszesen 410 napnyi, egy esztendőnél is hosszabb távollétet, vagyis külügyminiszteri szintű „terhelést” jelentett.

2. A 131 utazás közel 30 százalékánál (36 esetben) jelen volt Novák Katalin is. Kabinetfőnökként, tehát 2012 és 2014 között Novák 22 kiküldetésre ment el; ez azt jelenti, hogy Balog időarányosan 2,5-szer annyit utazott vele, mint a három év alatt 13-szor kiutazó következő kabinetfőnökével, Farkas Anikóval. (Utóbbi nem más, mint Schanda Tamás, a Sándor-palota egykori hivatalvezetője és korábbi államtitkár felesége.) A 2014 és 2018 között már államtitkárként működő Novák összesen 14-szer utazott Balog kíséretében – az Emmi összes többi államtitkára viszont hat év alatt 12-szer volt külföldön a miniszterrel.

3. Ahogy már utaltunk rá, az adatközlő KIM majd’ két tucat olyan utazást jelölt meg, ahol Balog Zoltán kizárólag Novák Katalint vitte magával. Miként alább kiderül, ezt a nagyságrendet a püspök vitatja, ugyanakkor elismeri, hogy néhányszor valóban csak ketten utaztak a kabinetfőnökkel/államtitkárral.

A lap megkereste Balog Zoltánt, aki szerint Novák Katalin "tolmácsszintű" nyelvtudása indokolta, hogy ennyi útra elvigye magával. Balog egyébként 2014-ig öt olyan utazást azonosított be, amelyre csak Novák kísérte el, a többi esetben szerinte más kormánytisztviselők is részt vettek az úton.

Novák Katalin titkársága nem válaszolt a lap kérdéseire.

Novák még mindig az államfői rezidencián lakik

Kapcsolódó hír, hogy a 444 azt derítette ki, Novák Katalin még nem költözött ki a neki államfői megbízatása idején járó Béla király úti rezidenciáról, annak ellenére sem, hogy Sulyok Tamás már márciusban átvette a helyét, és az államfő jogállásáról szóló törvény szerint "köteles igénybe venni" a számára biztosított rezidenciát.

Az ügyben a 444 megkereste Novák Katalin hivatalát, ám ők sem kaptak választ. Sulyok Tamás hivatala ezt a választ küldte:

"Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök és családja ugyanabban az ingatlanban élnek, amely ingatlan már köztársasági elnök úr alkotmánybírósági elnöksége alatt is rezidenciául szolgált. Nincsen szükség több, más jellegű biztonsági intézkedésre, mintha a Béla király úti rezidenciában laknának."

Az Országgyűlés Hivatala annyit árult el, hogy nem érkezett Novák Katalin részéről egyelőre lakásigénylésre vonatkozó kérelmet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!