5p

Egyelőre nem döntött a Tisza frakciója arról, hogy ki legyen Magyarország köztársasági elnöke Sulyok Tamás távozását követően. Ezt Bujdosó Andrea frakcióvezető jelentette ki felszólalásában a parlament rendkívüli ülésén.

Egyelőre nem döntött a Tisza frakciója arról, hogy ki legyen Magyarország köztársasági elnöke Sulyok Tamás távozását követően. Ezt Bujdosó Andrea jelentette ki felszólalásában a parlament rendkívüli ülésén. A Tisza frakcióvezetője úgy fogalmazott: „méltóság, integritás, és empátia” – álláspontjuk szerint ezek a legfontosabb tulajdonságok ahhoz, hogy valaki államfő legyen Magyarországon. Bujdosó Andrea elmondta, hogy Polgár Judit személye megtestesíti ezeket a tulajdonságokat. Azt is közölte, hogy a Tisza képviselőcsoportja ma egyhangúlag arra az álláspontra jutott, hogy a végső döntést a képviselőcsoport a következő ülésen hozza meg.

Magyar Péter: a nemzeti egység soha nem jelenti a viták megszűnését

A rendkívüli ülést a miniszterelnök kezdte napirend előtti felszólalásával. Magyar Péter úgy fogalmazott: a nemzeti egység soha nem jelenti a viták megszűnését, most egy történelmi pillanatban vagyunk, egy hosszú dicstelen időszak után. A miniszterelnök elmlékeztetett, hogy történelmi költségvetési hiánnyal vették át az országot, a közszolgáltatások szétziláltak, sem az egészségügyi, sem a szociális ellátórendszer nem működik, a társadalmi csoportok szembefordultak egymással, a gazdaságban pedig a kapcsolatok többet értek a teljesítménynél az elmúlt 16 évben. 

Magyar Péter napirend előtti felszólalása
Magyar Péter napirend előtti felszólalása
Fotó: Klasszis Média / Sipos Ildikó

A kormányfő hangsúlyozta: működő, független, tisztességes államra, és működő intézményekre van szüksége Magyarországon, és olyan gazdaságpolitikára, amely egyenlő feltételeket teremt, ösztönzi a beruházásokat, valamint a kis- és középvállalatok (kkv) tevékenységét. Erről szólnak a múlt héten benyújtott adójavaslatok, amelyek több más mellett szigorítják a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályokat, és megduplázzák a szennyező vállalatok adóját. 

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy meg fogják vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter összes, a BYD-val kapcsolatos korábbi döntését. (Szijjártó a múlt héten jelentette be, hogy ő lesz a BYD új külső kapcsolatokért felelős globális vezetője.)

Magyar Péter azt mondta, egyetlen magyar gyermek jövője sem függhet attól, hogy hol laknak a szülei. A kormányfő azt is kiemelte, hogy Magyarország érdeke a biztonság és a kiszámíthatóság, valamint a nemzet egysége. Mint mondta, politikai ellenfeleik ugyanennek a hazának a polgárai, azt kéri mindenkitől, hogy a köztársasági elnöki intézményt olyan ügynek tekintsék, amelyet alá kell rendelni a pártpolitikai érdeknek. 

Magyar Péter egyszer sem mondta ki Polgár Judit nevét 

A miniszterelnök elmondta, az a céljuk, hogy ősszel elkezdődjön Magyarországon egy alkotmányozási folyamat, mely végéig választanák meg a köztársasági elnököt.

„Nem lesz olyan köztársasági elnök, aki mindenkinek megfelel. Lehet vita, de ne váljunk ítélőszékké, ne várja senki, hogy a régi ellenzéknek, vagy a Tisza szavazóinak választunk elnököt, tiszta lappal induljunk, és a jelöltnek jogásznak sem kell lennie” – fogalmazott Magyar Péter.

Polgár Judit magyar sakkozó, nemzetköz nagymester, nyolcszoros sakkolimpikon átmeneti államfői jelöltségét Magyar Péter vetette fel közösségi oldalán, a javaslat vitát váltott ki. 

Ellenzék: akárkit javasol a Tisza, az illegitim lesz

Torockai László, a Mi Hazánk elnöke azt mondta, Polgár Judit az elmúlt 16 évben nem bizonyította be, hogy alkalmas lenne az államfői tisztségre. Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője közölte, hogy Magyar Péter volt az, aki tapsolt Novák Katalin államfői kinevezésének, most pedig ezzel ellentétesen azt mondja, hogy a köztársasági elnök ne jöjjön a politikából. Bóka János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint akárkit javasol a Tisza, az illegitim lesz, mert illegitim eszközökkel mozdították el az utolsó legitim köztársasági elnököt, akit Sulyok Tamásnak hívtak. 

Ellenzéki képviselők a parlament július 20-i ülésén
Ellenzéki képviselők a parlament július 20-i ülésén
Fotó: Klasszis Média / Sipos Ildikó

Bujdosó Andrea tette fel az i-re a pontot 

A Tisza frakcióvezetője szólalt fel a vitában végül. Kiemelte, Magyarország az elmúlt 16 évben letért a demokrácia útjáról. Sulyok Tamás soha nem szólalt meg, hogy nincs normális piacgazdaság Magyarországon, nem szólalt fel a korrupcióval szemben sem.

„A demokrácia őre ült a palotájában, miközben a demokrácia elsorvadt, aki nem volt velük, az nem is volt. Azt vártuk, hogy a nemzet megtestesítője szólaljon meg végre” – mondta Bujdosó Andrea.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!