4p

Még Lázár János irányítása alatt a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal (IH) megfigyelte a Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios gyanús projektjeit Magyarországon vizsgáló uniós csaláselleni hivatal, az OLAF munkatársait – derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ. Emiatt később más titkosszolgálatok razziát hajtottak végre az IH-nál, keresve a megfigyelés iratait.

Az IH 2018 előtt évekig a Miniszterelnökséget vezető Lázár János felügyelete alatt állt, de a 2018 tavaszi választás után felállt negyedik Orbán-kormányban átkerült Szijjártó Péter külügyminiszter ellenőrzése alá. Az átadás-átvételkor Szijjártó magához rendelte Pásztor Istvánt, az IH főigazgatóját és két helyettesét a minisztérium Bem téri központjába, hogy felmentse őket.

Ahogy az IH vezetői elindultak a külügyminisztérium irányába, megjelent a hivatalnál egy harmincfős, más titkosszolgálatok embereiből álló különítmény, hogy házkutatást hajtsanak végre.

„Gyakorlatilag nyílt paranccsal mentek oda, azzal, hogy teljeskörűen eljárhattak az IH-val szemben és minden nyilvántartásba belenézhettek” – mondta a Direkt36-nak egy, a történtek részleteit ismerő forrás, aki szerint a különítmény tagjai a Belügyminisztérium alá tartozó különböző szervektől érkeztek. Ez a csapat aztán heteket töltött az IH központjában, aminek során munkatársakat hallgattak ki, irattárakat kutattak át és számítógépeket foglaltak le.

A vizsgálat idejére a belügyesek még külön szobákat is kaptak. Eközben az IH leváltott vezetői vissza sem mehettek az irodájukba, sőt volt olyan is, akinek a személyes dolgait is csak jóval később adták vissza.

Nagy kémjátszma lett az ügyből (illusztráció)
Nagy kémjátszma lett az ügyből (illusztráció)
Fotó: Depositphotos

A különítmény hivatalosan azzal állított be az IH-hoz, hogy a hírszerzés politikai felügyeletét átvevő Szijjártó Péter teljes átvilágítást rendelt el évekre visszamenően. Csakhogy a razziát végrehajtó belügyes csapat általános ellenőrzés helyett valójában nagyon is konkrét információkat próbált felkutatni.

Egyebek mellett leginkább olyan IH-s iratok érdekelték őket, amelyek kormányközeli gazdasági szereplők – köztük az Orbán-család egyes tagjai – gazdasági ügyeivel voltak kapcsolatosak.

Ezen belül is kiemelt figyelmet fordítottak a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a korábbi cégével, az Elios Zrt.-vel összefüggő dokumentumok felkutatására. Lázár János irányítása alatt ugyanis az IH megfigyelte az Európai Unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak a nyomozóit, amikor ők Magyarországon járva vizsgálták az Elios visszaélésgyanús tendereit.

Végül a belügyes csapat nem találta meg azt, amit keresett, aminek az is lehetett az oka, hogy az Elios és más érzékeny ügyek esetében gyűjtött információkat nem hivatalosan rögzítették az IH-nál. Egy titkosszolgálati forrás állítása szerint a belügyeseknek nem csak a leginkább keresett iratokra és adatokra nem sikerült rábukkanniuk, de az általuk kihallgatott IH-s tisztek is némák maradtak, és „nem voltak hajlandóak a főnökeikre köpni”.

A Transparency International Magyarország jogi igazgatója, Ligeti Miklós szerint ha ezek a történések „valóban így valósultak meg, az nem tudott nem bűncselekmény lenni, valószínűleg sokszorosan”. A korábban a Belügyminisztériumnál dolgozó jogász szerint egy külföldi hatóság titkosszolgálati megfigyelése elviekben még indokolható is lehet, ha azonban ezekről a megfigyelésekről egy belső ellenőrzés során utólag nem kerülnek elő a kellő dokumentumok, az egyértelműen illegális tevékenységre utal.

Bár hivatalosan Szijjártó és a külügy rendelte el az átvilágítást, az azt végrehajtó különítmény zömében a Belügyminisztérium által felügyelt különböző titkosszolgálati szervek embereiből állt, és a tárca vezetőjének, Pintér Sándornak voltak konfliktusai Lázár Jánossal a megelőző években.

A történteket ismerő több forrás szerint ugyanakkor az akciót Orbán Viktor környezetéből kezdeményezhették annak kiderítésére, hogy milyen információkat gyűjtött be az IH a miniszterelnök családtagjainak üzleti tevékenységéről, illetve azt is szerették volna feltárni, hogy általában milyen tevékenységet végzett a szolgálat Lázár felügyelete alatt. Orbán Viktor az átvilágítást követően személyesen is megjelent az IH-ban, ahol élesen kritizálta a hírszerzés megelőző években végzett munkáját.

A Direkt36 részletes kérdéseket küldött Orbán Viktor szóvivőjének, valamint az érintett magyar titkosszolgálatoknak és minisztériumoknak – Lázár Jánost az Építési és Közlekedési Minisztériumon keresztül kerestük –, ám egyikük sem reagált hivatalosan. Az OLAF szóvivője válaszában azt írta, sem a vizsgálataikkal, sem a biztonsági intézkedéseikkel kapcsolatban nem adhatnak felvilágosítást.

A teljes cikk itt érhető el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!