2p

Egy független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait . mondta a MÁV kinevezett vezérigazgatója, Hegyi Zsolt, aki szerint azt már tudni lehet, hogy műszaki probléma miatt történt a baleset.

A vezérigazgatói posztot szeptember 1-jétől betöltő szakember Lázár János közlekedési miniszter két héttel ezelőtt bejelentett ötpontos akciótervének minden pontját fontosnak tartja, de ezek nem ugyanakkor fognak megvalósulni - mondta el az M1 szerda reggeli műsorában.

A pályarekonstrukciók esetében például az a cél, hogy már 2025-től elinduljanak az építkezések, az új járművek beszerzése évekig tarthat, míg a használt vonatok vásárlása sokkal gyorsabb lehet, így ezek akár már jövőre megérkezhetnek.

Hegyi Zsolt, az új vezető a köztévén nyilatkozott
Hegyi Zsolt, az új vezető a köztévén nyilatkozott
Fotó: MÁV-Start Zrt.

Arra a felvetésre, miszerint egy nehéz időszakban veszi át a MÁV irányítását például a Keleti pályaudvaron történt kisiklás miatt, Hegyi Zsolt azt válaszolta, hogy a hibát elhárították, a közlekedés azóta folyamatos, ”mindig az a kérdés, hogy ebből a helyzetből tudunk-e általános következtetést levonni”.

Mint mondta, az esetleges mulasztásokat vagy hibákat egy független vizsgálat tárja fel, így lesz ez a Keleti pályaudvarnál történt baleset kapcsán is, ezért erről egyelőre nem mondott többet. Hozzáfűzte, hogy gyors lépésekre van szükség az utasokkal való kommunikáció fejlesztése terén; gyorsítani és pontosítani kell az információkat az utasok felé különösen az ilyen havária esetekben.

Hegyi Zsolt arról is beszélt, hogy azt már most is lehet tudni, hogy a kisiklást egy műszaki probléma okozta, de a konkrétumokat a független vizsgálat fogalmazza majd meg.

„Megelőző karbantartás most is van, az a kérdés, hogy tud-e ez jobb lenni, pontosabb lenni, szakszerűbb lenni és az adott körülményekre jobban reagálni” – emelte ki, hozzátéve, hogy a balesetek elhárításának fedezete a MÁV költségvetésében biztosítva van.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke épp ma beszélt a témával kapcsolatban lapunknak: 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!