Várkonyi Andrea, a jelenlegi leggazdagabb magyar, azaz Mészáros Lőrinc felesége a Story magazinnak adott interjút. Várkonyi ebben a Mészáros Lőrinccel kötött, ötéves házasságáról beszélve kifejtette, hogy férje mellett nyerte vissza önbizalmát és belső egyensúlyát.
A műsorvezető bírálta a durva online beszédkultúrát és a róluk szóló valótlan állításokat, miközben
visszautasította, hogy a vagyonukkal provokálnák a közvéleményt.
Hangsúlyozta, hogy a lehetőségeiknek megfelelően élnek, az életszínvonal emelkedését pedig természetes fejlődésnek tartja. Példaként említette, hogy míg egy jachton elfogyasztott kávéja miatt heves bírálatokat kapott, a sajtó figyelmen kívül hagyta az általa viselt olcsó, tömegbolti ruhadarabot.
Máig nem tudja mi került bele a szerződésbe
Amikor elhangzott a kérdés, hogy van-e házassáfi szerződésük, Várkonyi Andrea egyetlen szóval felelt: van. Hogy mi szerepel benne, arról ezt nyilatkozta:
„Nem tudom, mert nem olvastam el.”
Kiemelte: „én kértem a legelején, hogy legyen szerződésünk. Amikor mondta, hogy elkészítették, csak annyit kérdeztem, hol kell aláírni. Fogalmam nincs a mai napig, mi van benne...” Hozzátette, hogy számára fontosabb, hogy a férje szeresse, ehhez képest a házassági szerződés tartalma mellékes.
Szóba került Orbán Viktor is
Az interjúban reagált Mészháros Lőrinc Orbán Viktor korábbi miniszterelnökhöz fűződő kapcsolatára és a strómanvádakra is. Kijelentette, hogy
a két férfi a közös származásuk miatt vállalja a kapcsolatot, de Mészáros már a Fidesz-kormányok előtt is tehetős volt.
Kiemelte, hogy a cégcsoport elnyert munkáit hiánytalanul elvégzik, és az ötszáz vállalkozás révén férje Magyarország legnagyobb adófizetője.

