4p

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ismét döntött: Karácsony Gergely nyerte a főpolgármesteri választást. Háromszor is ugyanaz az eredmény jött ki, de a Vitézy Dávidot támogató LMP szerint indokolt volt az eljárás.

Három napig tartott a június 9-i főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámolása, de a Nemzeti Választási Bizottság a péntek délelőtti ülésén végül 10 perc alatt döntött: 293 szavattal Karácsony Gergely nyert Vitézy Dávid előtt. A regnáló főpolgármestert ezzel harmadszor is győztesnek hozták ki:

  • először 324 szavazattal nyert,
  • az érvénytelen szavazatok újraszámolása után viszont 41-re csökkent a különbség,
  • az érvényes, mintegy 800 ezer voks újraszámolása után pedig 293 szavatnyi különbséggel végzett az első helyen.

Kedden, szerdán és csütörtökön zajlott az újrszámolás, a csordogáló információk alapján már lehetett sejteni, hogy nem fordul meg az eredmény. Péntek reggel az NVB az újraszámolás során gyanúsnak vélt szavazatokat nézte át, és százas nagyságrendben talált olyan voksot, amely átfordult: érvényesből érvénytelen lett.

Nagy vita azonban nem volt az ülésen, hiszen a végső határozatot a kormánypárti és az ellenzéki delegáltak is megszavazták, így a végső számok:

  1. Karácsony Gergely – 371 538 szavazat
  2. Vitézy Dávid – 371 245 szavazat
  3. Grundtner András – 38 984 szavazat

 Az egész procedúra megítélésében azonban bőven van különbség az egyes pártok között.

Nagyon sok szavazat minősült át, ezért indokolt volt az újraszámolás. Jő főpróba volt ez a 2026-as választások előtt. Nagyon sok dolgon kell változtatni a választások lebonyolításával kapcsolatban

- fogalmazott Csonka Krisztián, akit az LMP delegált a testületbe. Nem is mondhatott mást, hiszen Vitézy Dávid hivatalosan az LMP jelöltje volt és ők kérték a főpolgármesteri választás szavazatainak újraszámolását.

Remélem, hogy ez semminek nem volt a főpróbája és azt is remélem, hogy soha többet nem fordul ilyen elő. Háromszor is ugyanaz az eredmény jött ki

- ezt pedig már Fazekas Tamás mondta, aki a Párbeszédet képviseli az NVB-ben, vagyis Karácsony Gergely pártjából érkezett. Felvetette annak lehetőségét, hogy a jövőben inkább online kellene szavazni, szerinte itt az ideje, hogy erről érdemben vitázzanak. A Mi Hazánk Mozgalom színeiben Sala Árpád csak annyit mondott: mivel összesen több százezer szavazat volt és ezekből csak keveset számoltak rosszul, ezért ő ezt az emberi hibahatáron belüli értéknek tekinti és nem csalási kísérletnek.

A Fideszt Sárhegyi Zoltán képviselte az ülésen és mintegy kívülállóként csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte megnyugtató módon lezárható ez a folyamat. Cservák Csaba, aki az NVB rendes tagja pedig úgy fogalmazott: elodázhatatlanná váltak bizonyos szakmai reformok, például felvetette az automatikus újraszámolás intézményét, ha túl szoros az eredmény. Szerinte a jövőben is lehetséges, hogy a budapestihez hasonló szoros eredmények születnek, ezért jogalkotási módosításra van szükség, és erősíteni kell az NVB státuszát.

Néhány beszédes adat a végére. A június 9-i végeredmény szerint összesen 24 592 darab volt az érvénytelen szavazatok száma. A bizottság pénteki határoza szerint pedig ez a szám 24 548-ra változott. Az érvényes szavazatok száma eredetileg 781 550 darab volt, a végső szám pedig 781 767 darab lett. Karácsony Gergely eredetileg 371 466-an szavaztak, ez a mostani állapot szerint 371 538 támogató vokra változott. Tehát összességében alig változott a június 9-én kihirdett eredmény, ellenben a közel egy hónapos procedúra nyomán sikerült jelentősen növelni a választói bizalmatlanságot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!