2p

275 millió köbméter érkezik majd. Magyarország lesz az első olyan, vele nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportál.

Történelmi nap közeleg a magyar–török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, vele nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportál.

Ez a gáz is messziről jön majd, Törökországból
Ez a gáz is messziről jön majd, Törökországból
Fotó: Depositphotos

Magyarország éves gázfogyasztása a földgáz árától és az időjárástól függően évi 8-10 milliárd köbméter.

Törökország eddig is fontos szerepet játszott a magyar energiaellátás biztonságában, de ez idáig csak tranzitútvonalként, mostantól azonban már forrásországként is – írta a miniszter.

„Szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a nukleáris energia területén is, hiszen a hamarosan működésbe lépő új törökországi atomerőmű az új paksi erőművel azonos technológiával épül. Így a török építkezés során nyújtott tapasztalatok is a segítségünkre lesznek. Egyúttal pedig török szakértők segítik majd magyar kollégáikat a hosszú gyártási idejű eszközök műszaki ellenőrzésében is” – közölte Szijjártó Péter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!