2p

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a törökországi Antalyában Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívására részt vesz az Antalyai Diplomáciai Fórumon (ADF) - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Az Antalyai Diplomáciai Fórumot (ADF) március 1-3. között tartják meg Erdogan elnök és a török külügyminisztérium kezdeményezésére. A harmadik alkalommal megrendezett fórum állam- és kormányfőket, minisztereket, diplomatákat, üzleti vezetőket, akadémikusokat valamint az ifjúság és a média képviselőit hozza össze egy átfogó vitára - áll a rendezvény honlapján, melyen Orbán Viktort is feltüntették előadóként.

Az idei ADF címe "A diplomácia előmozdítása zűrzavaros időkben". Célja, hogy alapos elmélkedésre adjon lehetőséget, és a békés kiutat keresse a világunkban átélt viharos időszakból. A folyamatban lévő háborúk, terrorcselekmények, az illegális migráció, az idegengyűlölet és az iszlamofóbia növekedése, a mesterséges intelligencia előre nem látható kockázatai, az éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák, a világjárványok és a növekvő társadalmi-gazdasági szakadékok a globális kihívások széles körű listáját alkotják. A szabályokon alapuló nemzetközi rend eróziója, a bizalom elvesztése szintén aggasztó tendencia, amely aláássa az államok működési környezetének kiszámíthatóságát - vázolja a megvitatandó témaköröket a fórum hivatalos honlapja.

A közzétett program szerint a magyar miniszterelnök helyi idő szerint pénteken kora este szólal fel Antalyában.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!