2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.

Hegyi Zsolt elmondta: a pályaudvar 1884 óta fogad vonatokat, és 120 évvel később érkeztek meg az első akadálymentes szerelvények. Ezekre azonban eddig nem lehetett szintben felszállni a Keletiben, elérkezett tehát az idő a pályaudvar első akadálymentes peronjának megépítésére. Erre most azért van lehetőség, mert a Déli Körvasút építése miatt kevesebb vonat érkezik ide, így egy peron a 12. és 13. vágány között átmenetileg nélkülözhetővé vált. 

Közben megnyíltak a MÁV idei fejlesztési forrásai is, így elkezdődhetett a kivitelezés, mely februárig tart, márciustól pedig már a pályaudvarról induló, alacsonypadlós elővárosi motorvonatokra, valamint a Budapest-Belgrád között közlekedő szerb motorvonatra is szintben tudnak majd beszállni az utasok az átalakított peron két vágányáról – tájékoztatott. Kiemelte, a beruházás közben vigyáznak a műemléki környezetre, így megújul a műemléki kovácsoltvas perontető lábazata is. Hozzátette: ezzel a fejlesztéssel is igyekeznek közelebb vinni a 19. századi pályaudvart a mai kor elvárásaihoz. 

Hegyi Zsolt a videóhoz írt kommentárjában közölte: a beruházás nemcsak a mindennapi utazást teszi kényelmesebbé, hanem felkészíti a Keletit a Budapest-Belgrád vonalon közlekedő, lépcső nélküli alacsonypadlós nemzetközi motorvonatok fogadására is. A fejlesztés során mintegy 1800 négyzetméter peronterület újul meg a teljes rétegrenddel együtt, 34 kábel- és közműakna megemelésével és 500 négyzetméter új taktilis burkolat kialakításával a peronon és a csatlakozó járdaszakaszokon.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!