2p

Tavaly októbertől eltűntek az embercsempészek a magyar határról? Mi történhetett?

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombati Facebook-posztjában hívta fel a figyelmet egy érdekes jelenségre. Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kikért adatai szerint ugyanis míg 2023 januárja és októbere között általában száz fölött járt az embercsempész bűncselekmények száma, addig 2023 novemberében 4, decemberben 3, januárban pedig ismét 4 embercsempész ellen intézkedtek a magyar hatóságok.

Ezzel szemben nem csökkent viszont drámaian a magyar börtönökből gyakorlatilag szabadon engedett, hivatalosan "reintegrációs őrizetbe helyezett", embercsempészés miatt elítélt fogvatartották száma: tavaly októberben 237, novemberben 106, decemberben 132, idén januárban további 70 ilyen elkövetőt került ki a magyar büntetésvégrehajtási intézményektől.

Hadházy Ákos lehetséges magyarázatokkal is szolgál:

"Na most vagy nem dolgoznak a rendőrök és nem fogják el a csempészeket, vagy annyi történt hogy a miniszterelnök szerb haverja utasította a szerb rendőröket, hogy végezzék a munkájukat és a szerb menekült táborokba vitték vissza magyar határon várakozókat. Az első variáció sem lenne lehetetlen, hiszen ezzel párhuzamosan azt is megtudtam, hogy a kormány továbbra is gőzerővel rugdossa ki a börtönökből a korábban elfogott embercsempészeket (három hónap alatt 308-at!). De most a második verzió az igaz, a szerb választások előtt Vucic hirtelen megtisztította a határvidéket, mert már kínos lehetett annyira, hogy az újraválasztását is veszélyeztesse kicsit.
Nyilván, ha Orbán bajban lesz és kéri, a szerbek ismét a határokhoz küldik a menekülteket, az Orbánék által elengedett több ezer embercsempész pedig újra munkához lát. És indulhat újra a műsor.
"

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!