3p

Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő fejlesztési programot terjeszt a kormány elé a szaktárca.

Lázár János Építési és Közelekedési miniszter a Rádió7 Közös nevező című műsorában csütörtökö úgy fogalmazott: a cél, hogy tíz év alatt, lépésről-lépésre, a fontos feladatokra fókuszálva történjen meg az elöregedett pályahálózat és a járműpark korszerűsítése.

MÁV-vonat a Nyugati pályaudvaron. Ezek még mennek, úgy, ahogy. Fotó: Mfor/Mester Nándor
MÁV-vonat a Nyugati pályaudvaron. Ezek még mennek, úgy, ahogy. Fotó: Mfor/Mester Nándor

Elmondta, Magyarországon a tömegközlekedésben az első helyen a kötött pálya áll. Budapesten a HÉV-vonalak - a pálya és a járművek - korszerűsítésére van szükség, fejleszteni kell a nagyobb városok közötti vasúti összeköttetést és az országon átmenő, valamint a megye- és járási központokban a ráhordó vonalakat. Ehhez csatlakozva pedig a Volánnak kell biztosítania az eljutást a kötöttpályás csatlakozásig - sorolta a feladatokat, majd hangsúlyozta, ehhez beruházásokra, valamint saját vasúti járműiparra van szükség. Ez azonban olyan terület, amelybe érdemes invesztálni, hiszen 5 millió ember közlekedéséről van szó, másrészt egy új iparág is felépíthető.

Jelenleg nincs pénz a költségvetésben a vasúti konszolidációs és fejlesztő munkára. Uniós források bevonásával és akár pénzpiaci eszközökkel előteremthető lenne a szükséges összeg, amelynek nagysága elérheti a 6 ezer milliárd forintot. Addig azonban a balesetmentes napi működés biztosítása a cél. Az elmúlt egy esztendőben nemcsak a késések aránya nőtt, hanem annak kockázata is, hogy baleset következzen be - mondta a miniszter, elnézést kérve azoktól, akik a közelmúltban balesetet szenvedtek vagy akiknek a késések, kimaradások okoztak kellemetlenséget.

Kifejtette, a járvány alatt jelentősen visszaesett az utasszám, de az utóbbi fél évben érdemben nőtt a tömegközlekedés iránti igény. 2022-ben a kormány úgy döntött, a vasúti közlekedésben a főváros környékére koncentrálja az erőforrásokat, ehhez pedig munkaerőre van szükség, 100-150 ember is sokat számít. A balesetmentes közlekedés biztosítása mellett részben a személyi erőforrások átcsoportosítása az oka annak, hogy augusztustól tíz mellékvonalon szünetel a vasúti közlekedés.

Szerinte a Budapest-Belgrád vasútvonal 2,2 milliárd dollár értékű fejlesztése kiemelt fontosságú a teherszállítás szempontjából, ahogy a nyugat-keleti átmenőforgalom feltételeinek javítása is, ahol Budapest jelenti a szűk keresztmetszetet. A déli körvasút építése ugyan beleütközött a 11. kerületi polgárok tiltakozásába, de a kormányzat nyitott a kompromisszumra - például a zajcsillapításban -, magából a programból azonban nem engedhet. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!