2p

A Niedermüller Péter vezette kerületben petíció indult, de az aláírók adatai egyenesen a Fideszhez kerülnek.

A Népszava járt utána, ki is áll a VII. kerületi parkolási változások ellen indult tiltakozás hátterében. A kerületben a helyi lakosok első autójának parkolási regisztrációs díját tervezik évi 2200-ról 38 ezer forintra emelni, a lépést azzal indokolják, hogy nincs elég parkolóhely a kerületben.

Az elmúlt napokban szórólapok jelentek meg a kerületben, amelyekn egy, a „büntetőadó” elleni petíciót reklámoznak, az érdeklődőket pedig a nemkellautosbuntetoado.hu oldalra irányítják, ahol nevüket, életkorukat, lakcímüket, telefonszámukat és email-címüket kérik tőlük. Ha viszont valaki alaposan megnézni az adatkezelési nyilatkozatot, kiderül, hogy valójában ezeket az adatokat a a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek adja meg.

A Népszava szerint valójában egy „állami megrendelésekkel jól ellátott NER-közeli cég” áll a portál mögött, méhgozzá Trendency Online Zrt. regisztrálta, amely a Fidesz házi IT-cégének számít, ez a társaság csinálta 2016-ban a Fidesz-frakció honlapját is, de dolgoztak a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, az MVM-nek, valamint a Balásy Gyulához tartozó kommunikációs cégeknek is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!