Berend T. Iván augusztus 30-án hunyt el. Özvegye megemlékezésében azt írta: férje egész életét a tudás gyarapításának, a következő nemzedékek oktatásának és szakterülete fejlesztésének szentelte. Kivételes szellemi teljesítményét szerénység, nagylelkűség, jó humor és mások iránti őszinte törődés kísérte.
A történész 1930. december 11-én született Budapesten. Tizennégy évesen túlélte a dachaui náci koncentrációs tábort. Tudományos munkásságának középpontjában Európa gazdaság- és társadalomtörténete állt.
Berend T. Iván 1953-tól tanított a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, a mai Budapesti Corvinus Egyetem elődjén, amelynek 1973 és 1979 között rektora is volt. Ugyancsak 1973-ban választották a Magyar Tudományos Akadémia tagjává, 1985 és 1990 között pedig az intézmény elnöki tisztségét töltötte be.
Fotó: MTI
Pályafutása 1990-től az Egyesült Államokban folytatódott: 2015-ig a University of California, Los Angeles professzoraként diákok ezreit tanította. Az egyetemen a Center for European and Eurasian Studies igazgatójaként is dolgozott.
Tudományos munkásságát Magyarországon Kossuth-díjjal ismerték el, emellett több ország és európai tudományos akadémia is tagjai közé választotta. Életének fordulatokban gazdag történetét A történelem – ahogyan megéltem, angolul History in My Life: A Memoir in Three Eras címmel megjelent önéletrajzában dolgozta fel.
Radics Katalin búcsújában hangsúlyozta: férjére tudományos eredményei mellett jósága, derűje, optimizmusa és rendíthetetlen életereje miatt is emlékezni fognak. A legnehezebb megpróbáltatások között is a remény és a bátorítás forrása maradt környezete számára.

