2p

Elindult a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja, közölte a jótékonysági szervezet.

A közlemény szerint az akció vasárnapi megnyitóján Écsy Gábor országos igazgató többek között elmondta, szeretnének élelmiszer-adományt és lakhatási támogatást nyújtani a rászoruló családoknak. Kitért arra is, hogy a Karitász a különböző élethelyzetekben különleges törődést adhat személyre szabott segítséggel, amelyben országszerte 10 ezer önkéntesük működik közre.

Az írásos összegzés szerint Dolhai Attila Jászai Mari-díjas, Érdemes-művész - aki tavaly is részt vett a segélyakció népszerűsítésében - meginvitált mindenkit a Karitász karácsonyi jótékonysági koncertjére, amit december 17-én a Szent István-bazilikában tartanak.

A Katolikus Karitász országszerte számos helyen oszt egész télen teát és meleg ételt hajléktalanoknak és krízis helyzetben élőknek, több száz családot szeretne kályhával és igény szerint tűzifával segíteni, a határon túli magyar családokat is élelmiszer-csomaggal, édességekkel, egyéb ajándékokkal támogatni, adta hírül az MTI.

Hozzátették, hogy az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akciók keretében nehéz sorsú gyermekeknek lehet ajándékcsomagot készíteni és leadni valamelyik gyűjtőponton. Erről további részletek a www.angyalbatyu.hu oldalon olvashatók.

A Karitász felhívta a figyelmet arra, hogy a 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal támogathatják a munkájukat, banki átutalással, online adományozással bármilyen összeggel hozzájárulhatnak a segíteni vágyók a szervezet karácsonyi segélyprogramjaihoz és évközi munkájához is.

Beszámoltak arról is, hogy Egymillió csillag a szegényekért című szolidaritási akció a szegény családok helyzetére hívja fel  figyelmet december 4-11. között. Jelezték egyúttal, hogy a segélyszervezet december 22-ig Budapesten, a Bazilika adventi vásárában adománypontot működtet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!