2p

A szervezőknek nem kevés nyereségük lesz a standok bevételeiből a Vörösmarty téri és a Bazilika előtti karácsonyi vásáron.

Az AVB Kft. akár nagyságrendileg egymillió forintot is elkérhet bérleti díjként egy standért a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt rendezett adventi vásár árusaitól, de az V. kerülettől hatalmas engedménnyel bérli a közterületet – tudta meg a Szabad Európa.

A lap árusoktól származó információi szerint a vásárokban akár egymillió forintba is kerülhet egy stand bérleti díja. 

Irdatlan mennyiségű pénzek cseréjéről szól a karácsonyi vásár. Fotó: Pinterest
Irdatlan mennyiségű pénzek cseréjéről szól a karácsonyi vásár. Fotó: Pinterest

A Szent István téren – a rendezvény honlapja szerint – közel 120 árus van, a Vörösmarty téren pedig nagyjából 80, vagyis a két rendezvény összesen bőven százmilliós bevételt hozhat a rendező AVB Kft.-nek.

Ehhez képest a fideszes vezetésű V. kerület 6 millió forintot kér a cégtől a Vörösmarty téren lévő, 1229 négyzetméter közterület használatáért – mondta a lapnak Kovács Alex Gábor, a Tiéd a Belváros nevű ellenzéki frakció vezetője. A Szent István téren 1606 négyzetméter után 11,5 millió forintot kell fizetnie a cégnek.

A kedvezmény mértéke 

  • a Vörösmarty tér esetében kilencvenszázalékos volt, vagyis 54,5 millió forintot nem kellett kifizetnie az AVB-nek. 
  • A Szent István-bazilika előtt 85 százalékos volt, ami 65,4 millió forint elengedett bérleti díjat jelent.

„Ráadásul Szentgyörvölgyi Péter fideszes polgármester teljesen átláthatatlan módon, a képviselő-testület megkérdezése nélkül, egy személyben dönt a közterület hasznosításának feltételeiről, ami elfogadhatatlan. Eddig bármilyen javaslatot, ami nagyobb átláthatóságot biztosított volna, a fideszes többség leszavazott a képviselő-testületben. Most kezdeményezni fogjuk, hogy ilyen esetben testületi vagy bizottsági hatáskörbe kerüljön a döntés” – mondta a Szabad Európának Kovács Alex Gábor.

Az AVB Kft. Krskó Tibor érdekeltségébe tartozik, aki Csetényi Csabával áll szoros üzleti kapcsolatban. Közös médiacégük korábban milliárdos állami megrendelésekhez jutott. Csetényi Csaba sokáig Rogán Antal szomszédja volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!