3p

A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból - jelentette be az energiaügyi miniszter. .

Lantos Csaba a Mandinernek adott interjúban azt mondta, hogy az ebbe a körbe tartozóknak is lehetőségük lesz támogatással energiatárolót beszerezni, így ők is félre tudják tenni, hatékonyabban használhatják fel az általuk megtermelt áramot.  Megnyitották az ipari szereplők számára az energiaközösségek kialakításának lehetőségét, most pedig vizsgálják az önkormányzatok bevonását, végül a társasházak kerülhetnek majd sorra.

Lantos Csaba: a Napenergia Plusz programban már több mint 28 ezren előregisztráltak, mostanáig több mint 15 ezer támogatási kérelem érkezett be a napelem és az ehhez tartozó zöldenergia-tároló egység, azaz akkumulátor telepítésére
Lantos Csaba: a Napenergia Plusz programban már több mint 28 ezren előregisztráltak, mostanáig több mint 15 ezer támogatási kérelem érkezett be a napelem és az ehhez tartozó zöldenergia-tároló egység, azaz akkumulátor telepítésére
Fotó: Mfor

Már működik 6100 megawattnyi naperőművi kapacitás, amit eredetileg 2030-ra terveztek. A hozzávetőleg 3500 ipari létesítmény mellett ez körülbelül 260 ezer háztartási kiserőművet jelent. Jelenleg mintegy 5000 megawattnyi, ipari méretű naperőműre van érvényes engedély, amelyek 2026-ig rá fognak csatlakozni a hálózatra. "A napelemes boom tehát nem ért véget annak ellenére sem, hogy uniós elvárás alapján idén januártól be kellett vezetni az előnytelenebb bruttó elszámolást a háztartási méretű kiserőműveknél" - mondta. Hozzáfűzte, a meglévő erőművek és engedélyek esetében sikerült megegyezni a tízéves türelmi időről, ameddig érvényben marad a szaldó elszámolás.

Szerinte az új szisztéma kevésbé kedvezőbb, mint korábban volt. A rendszer abban a formában fenntarthatatlanná vált, a betáplálás lehetősége egy ideig elérhetetlen is volt, ám a fejlesztések felpörgetésével mostanra 93 százalékban ismét lehet csatlakozni a kiserőművekkel is. A változás ugyanakkor arra is ösztönöz mindenkit, hogy amit termel, saját maga helyben fogyassza is el - fejtette ki.

A miniszter arra is kitért, hogy megnyílt a lehetőség a szélerőművek létesítése előtt, az ipari beruházók egy új csatlakozási pont köré telepíthetnek a jelenlegi 330 megawattot többszörösen meghaladó új kapacitást a Kisalföldön.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján nemrégiben először jelent meg - a jövőben negyedévente frissülő - adatszolgáltatás a meglévő csatlakozási pontokról. Az információk elősegítik az üzemeltetők és fejlesztők egymásra találását, jellemzően naperőművek mellett kaphatnak helyet szélkerekek vagy tárolók anélkül, hogy ehhez időigényes és költséges hálózatfejlesztésre lenne szükség. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!