3p

Mint a CNN hírében olvasható, nemcsak a légi utaztatókat, hanem a technológiai zavar érinti a különböző médiavállalatokat, a szupermarketeket és a londoni tőzsde honlapját is.

  • Németországban a berlini repülőtér bejelentése szerint késésekre kell számítani a bejelentkezésnél egy "műszaki hiba" miatt.
  • Skóciában az edinburgh-i repülőtér közölte, hogy az informatikai rendszerek zavarai miatt "a várakozási idő hosszabb a szokásosnál a repülőtéren". A repülőtéren csapatok állnak készenlétben, hogy segítsenek, amíg a repülőtér megoldja a problémákat.
  • A Ryanair légitársaság is megerősítette a hálózatában bekövetkezett zavart, és azt tanácsolta az utasoknak, hogy legalább három órával a tervezett indulási időpont előtt érkezzenek meg.
  • Az Egyesült Királyságban is vasúti problémák vannak. A Thameslink, a brit vasútvonal fővonalának egyik üzemeltetője a következőket nyilatkozta: "Informatikai csapataink aktívan vizsgálják a probléma gyökerét."
  • A Sky News, az Egyesült Királyság egyik vezető televíziós hírcsatornája péntek reggel nem tudott élőben sugározni. A csatorna ügyvezető elnöke, David Rhodes elnézést kért a nézőktől a megszakításért, mondván, hogy sok hír még mindig elérhető online.
  • A londoni tőzsde (LSE) honlapja is zavarokkal küzd. A pénzügyi társaság közölte, hogy műszaki problémát vizsgálnak, ami megakadályozza a hírek és frissítések online közzétételét.
  • A londoni tőzsde egyéb szolgáltatásai, beleértve a kereskedést, továbbra is normálisan működnek - közölte a társaság

- olvasható laptársunk, a turizmusonline.hu összefoglalójában.

Eleinte úgy tűnt, hogy a Microsoftnál van a hiba, mert a cégnél csütörtök éjjel történt egy leállás, amikor több amerikai légitársaságnál jelentkeztek informatikai problémák a cég Azure felhőszolgáltatásában tapasztalt hiba miatt, de azt néhány órával később javították. A péntek reggeli globális kimaradásoknál is jelezte a Microsoft, hogy vizsgálja, mi történt - írja a Telex.

Ezúttal azonban úgy tűnik, nem náluk, hanem a CrowdStrike nevű kiberbiztonsági cégnél történt hiba.

A cégnél kiadtak egy hibás frissítést, amely több ezer windowsos pécét és szervert bénított meg. A cég Falcon Sensor nevű termékével kapcsolatos hiba miatt az érintett gépek lefagynak, és a kék halál után nem tudnak megfelelően újraindulni. Mivel világszerte számos vállalat használja a CrowdStrike termékeit a Windows-alapú rendszerei védelmére, a hiba kiterjedt leállásokat okozott. A CrowdStrike azonosította a hibát, és visszahívta a problémás frissítést, de a már érintett gépek a jelek szerint ezután sem álltak azonnal helyre.

A Budapest Airport tájékoztatása szerint a leállás a Liszt Ferenc repülőteret is érinti. “Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt, ezért járatkésésekre, torlódásra és jelentősen megnövekedett várakozási időre kell számítani” - írják közleményükben. A probléma a Eurowings, a Ryanair, és a Wizz Air járatait érinti, több légitársaság megkezdte a manuális utasfelvételt - írja a 444.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!