4p

Jelentés a frontról.

Folytatta az ukrán erők kiszorítását a donyecki régióban lévő Kosztyantinka városból és behatolt Limanba az orosz hadsereg – közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint Kosztyantinivkában folytatódik az orosz támadás és a város délkeleti részén blokkolt ukrán alakulatok felszámolása. Az orosz hadsereg egy nap alatt 117 épületet vont az ellenőrzése alá, az ukrán fél pedig 90 katonát, 90 páncélozott játművet és húsz kisteherautót veszített.

Szombaton a tárca 172 kosztyantinivkai épület „felszabadításáról” tett bejelentést. Vasárnapi közlése szerint a városban elért orosz sikerek arra kényszírtették az ukrán hatóságokat, hogy megkezdjék a főbb vállalatok, szervezetek és ezek személyi állományának evakuálását Kramatorszkból és Druzskivkából Nyugat-Ukrajnába.

A minisztérium csütörtök este jelentette be, hogy az orosz hadsereg ellenőrzése alá vonta Kosztyantinivka keleti részét, a városban utcai harcok folynak, és megkezdődött a körülzárt ukrán erők megsemmisítése a délkeleti részen és a vasműben.

Limanban a vasárnapi közlés szerint az orosz csapatok elérték a város északnyugati peremterületeit, ellenőrzésük alá vonva az Északi, a Központi, a Közmű- és a Déli kerületet, műveleteket folytatnak a Gyári kerületben és a kertes negyedben. Az orosz védelmi tárca szerint az elmúlt 24 órában Limanban 37 épületet „szabadítottak fel”, az ukrán fegyveres erők több mint 55 katonát és hét járművet vesztettek.

A vasárnapi hadijelentés szerint az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni, és összesen mintegy 1350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel drónraktárakat, valamint katonai célokra használt közlekedési és kikötői létesítményeket, 21 egyéb páncélozott harcjárművet,14 irányított légibombát, továbbá 483 repülőgéptípusú drónt.

Több régióból jelentettek az orosz hatóságok vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. Orjolban egy lakóházat ért találat következtében egy civil életét vesztette, kilenc pedig megsebesült. A Brjanszk megyei Szagutyjevo községben dróncsapás ölt meg egy nőt, két férfinak pedig sérüléseket okozott. Az elcsatolt Krím Szaki városában pilóta nélküli repülőszerkezet egy idős nő halálát okozta.

A kurszki régió határvidékén reggel egy 58 és egy 74 éves nő sebesült meg, délután pedig egy boltot támadó, pilóta nélküli repülőszerkezet Belaja községben egy 43 éves férfit és egy 16 éves lányt sebesített meg. A túlnyomórészt orosz ellenőrzés alá került Herszon megyében 13 ember szenvedett sebesüléseket az elmúlt nap folyamán ukrán támadás miatt.

Az orosz hadsereg által túlnyomórészt elfoglalt Zaporizzsja megyében több energetikai objektum megsérült, ezekben helyreállítási munkálatok folynak.

A Krasznodari terület Tyemrjuk körzetében lévő Volna község tengeri terminálján vasárnap elfojtották a szombati ukrán dróntámadás okozta tüzet. Az oltáshoz 135 embert és 38 műszaki eszközt vetettek be.

Volnában szombaton lehulló drónroncsok egy ember halálát okozták, hármat pedig megsebesítettek.

Az orosz egészségügy minisztérium vasárnapi közlése szerint az elcsatolt luhanszki régióban lévő Sztarobilszk pedagógiai szakközépiskoláját május 22-én ért ukrán dróntámadás sebesültjei közül hármat még mindig kórházban ápolnak. Egyikük állapota súlyos.

Az iskola kollégiumát több hullámban ért támadásban 21 tizenéves tanuló életét vesztette, több mint negyven pedig megsebesült.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerint vasárnap közép-európai idő szerint 16 óráig hat, az orosz fővárosra tartó ukrán drónt lőttek le.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!