2p

Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése.

Még a Bloomberg hírügynökség is saját címében foglalkozott az oroszok méreteivel. Legalábbis, ami az aranytermelést illeti. A Vlagyimir Putyin elnök által irányított Oroszország ugyanis nemrég a hivatalos csatornákon keresztül közölte a hírszolgáltató jelentése szerint, hogy

idén akár az 500 tonnát is elérheti a kibányászott arany mennyisége az országban.

Ez a Bloomberg mellett mindenkit, még az árupiaci elemzőket is messzemenően meglepte – írja cikkében a Privátbankár.hu.

Már tavaly is elképesztő mennyiséget hoztak felszínre?

Ez a volumen azt jelentené az oroszoknak, hogy Putyin győzelmet hirdethetne. Abban biztosan, hogy az adat ( már amennyiben valós – a szerk.) a világ legnagyobb termelőjévé tenné az államot, ugyanakkor messze meghaladja a független iparági megfigyelők becsléseit.

Alekszandr Kozlov természeti erőforrásokért felelős miniszter az állami hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Oroszország már tavaly is legalább 480, de akár 500 tonna aranyat is bányászhatott.

Arról, hogy Oroszország mióta nem publikál hiteles adatokat e téren, és mely szervezet kétekedik még a megugró termelésben további részleteket a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán megjelent írásból ismerhet meg. 

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG