4p

Rég nem látogatott amerikai alelnök Magyarországra.

 

Kedd délelőtt érkezett Magyarország Donald Trump alelnöke, gyakorlatilag kimondottan azzal a céllal, hogy a magyarországi választási kampány utolsó hetében támogatást nyújtson az újraválasztásért küzdő Orbán Viktornak, akit Trump többször is „kedves barátjának” nevezett. Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár értékelése Vance első budapesti programjairól.

Azután, hogy a magyar miniszterelnök a Karmelitában fogadta az amerikai vendéget, közös sajtótájékoztatót tartottak, itt elmondott beszédében az alelnök úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját.

Vance leszögezte, hogy ahogy tud, igyekszik segíteni Orbán Viktornak az előtte álló parlamenti választáson, ezért hangsúlyozta beszédében azt is, hogy nem a magyar választókat meggyőzni jött, hanem üzenetet szeretne küldeni

„a brüsszeli bürokratáknak, akik mindent megtettek, hogy elnyomják a magyarokat, mert nem szeretik azt a vezetőt, aki kiállt a népéért”.

A cikk szerint rendkívül erőteljes „brüsszelezés” az alelnök részéről tökéletesen beleillik a magyar kormánypártok narratívájába, azonban Vance Magyarországtól függetlenül is hajlamos erősen EU-kritikus álláspontot képviselni, elég csak visszagondolni az európai szemmel gyorsan rémálomszerűvé váló, 2025 februárjában rendezett, müncheni biztonságpolitikai konferenciára.

Mint laptársunk cikkében emlékeztetett, itt J. D. Vance európai politikai és katonai vezetők, valamint diplomaták előtt beszélve ugyanis lekicsinyelte az orosz politikai beavatkozás kockázatát Európában, azzal vádolta az európai politikusokat, hogy félnek a saját választóiktól, és azt állította, hogy a demokráciát fenyegető legnagyobb veszély nem Oroszországból vagy Kínából érkezik, hanem belülről, ha „Európa elfordul a legalapvetőbb értékeitől, amelyeket az Egyesült Államokkal közösen vall.”

A Privátbankár cikkében emlékeztetett, Vance még egyértelműbb EU-ellenes kritikákat fogalmazott meg egy tavaly márciusi interjúban, itt egyebek mellett kijelentette, hogy „Európa a civilizációs öngyilkosság felé tart”, mivel véleménye szerint az európai országok nem képesek vagy nem hajlandók ellenőrizni a határaikat, miközben korlátozzák állampolgáraik szólásszabadságát.

A korábbi nemzetközi példákat látva tehát úgy tűnik, hogy mostani látogatásán J. D. Vance alapvetően egy tőle konzisztens, de a magyar kormánynak is szimpatikus álláspontot képvisel – ennek fényében főleg nem véletlen, hogy a sajtótájékoztató során elhangozhatott ez a mondat:

„Biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor győzni fog. Ez a terv.”

Trump a telefonban

A vizit hivatalos apropója egyébként Magyar-Amerikai Barátság Napja, amelyre egy teljes nagygyűlést is felhúztak késő délutánra, ahol mindkét politikus végül szépen csengő kampánybeszédet mondott el az amerikai-magyar kapcsolatokat dicsérve. Vance a színpadról megpróbálta felhívni Donald Trump amerikai elnököt, hogy beszéljen a közönséghez.

Az első hívása azonban egyből hangpostára futott, másodjára azonban már sikerrel járt. Ekkor azt mondta Trumpnak, hogy „ötezer magyar hazafi” van jelen, és „szerintem még jobban szeretik önt, mint Orbán Viktort”.

Trump erre azt válaszolta, hogy szereti Magyarországot, és Orbánt „fantasztikus embernek” nevezte, aki „nem engedte, hogy lerohanják és megszállják az országot, ahogy máshol történt”. Azt is mondta, hogy Orbán „megőrizte az országát jónak”, és „nagyon kedveli őt”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!