2p

Két izraeli emberi jogi szervezet szerint Izrael népirtást követ el Gázában, egy vezető izraeli lap pedig éheztetéssel vádolta meg kormányát.

Az izraeli B’Tselem hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében azt állította: Izrael népirtást hajt végre a palesztinok ellen a Gázai övezetben, adta hírül laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár. 

Mint írják, azután jutott erre az „egyértelmű konklúzióra”, hogy megvizsgálta Izrael intézkedéseit és annak „szörnyű következményeit”, és a vezető izraeli politikusok, valamint katonai vezetők által tett nyilatkozatokat a hadművelet céljairól.

A szintén izraeli jogvédő szervezet, a Physicians for Human Rights Israel jelezte, hogy szintén népirtásnak tartja a gázai történéseket.

„Ezt a bűncselekmény-sorozatot azonnal le kell állítani. A felelősség elsősorban Izraelt terheli, de a nemzetközi közösséget is, amelynek minden eszközzel fel kellene lépnie ezen bűncselekmények ellen”- mondta hétfőn a Kelet-Jeruzsálemben megtartott sajtótájékoztatón Orli Noj, a Becelem igazgatótanácsának elnöke.

Eközben az izraeli Haaretz hétfői vezető anyagában azt írta:  Izrael okozta a Gázai éhínséget, nem számít, hogy mennyire próbálja az ENSZ-et okolni mindezért.

További részletek a Privátbankár cikkében.  



 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!