2p

A miniszterelnök reagált a franciaországi zavargások során készült felvételekre, és azt mondta: talán már mindenki számára érthető, miért lépnek fel ennyire szigorúan a bevándorlással szemben. 

„Az az Európa, amelyet mindannyian szeretünk, ma óriási bajban van. Teljes szolidaritásomat fejezem ki a francia nemzettel” – írja Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán. A kormányfő a franciaországi tüntetéshullám szombati napján készült képekre és videókra reagált, a zavargások során több száz rendőr megsérült és óriási anyagi kár keletkezett.

Magyar szerint a békés és jogszerű tüntetés, valamint a vandalizmus és erőszak teljesen más dolog: az első alapjog, a második pedig súlyos bűncselekmény. „Ezen értelmetlen rombolást és igazolhatalan erőszakot látva talán már mindenki számára érthető, hogy Magyarország miért képviseli a lehető legszigorúbb fellépést a migráció kapcsán, és miért nem fogunk semmilyen nyomásra lazítani a külső határaink védelmén és a bevándorlási politikánkon” – tette hozzá.

Egy hónappal ezelőtt középiskolás diákok kezdtek tüntetni a tanárhiány, a túlterheltség és az iskolaépületek állapota miatt a francia nagyvárosokban. A megmozduláshoz októberben egyre több felnőtt csatlakozott a fogyasztói árak – különösen a gázolaj árának – emelkedése miatt. A tüntetéseknek egyelőre nincs kiemelkedő vezéralakja, de az egyértelműen látható, hogy a nagyvárosok körüli településeken vonulnak utcára a legtöbben, ahol sok hátrányos helyzetű, többségében afrikai származású ember él. 

A franciaországi tüntetések során őrizetbe vettek túlnyomó része kiskorú, a rendőrség pedig módszeresen gumibotokkal és tömegoszlató fegyverekkel száll szembe a tömeggel. Az elmúlt hetekben több ezer gyereket vettek őrizetbe és több százan megsérültek a nagyvárosok utcáin. A zavargások politikai, társadalmi hátteréről a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, a Privátbankár oldalán olvashatnak bővebben ide kattintva.

Szombaton a szervezők szerint 800 ezer ember tüntetett a megélhetési költségek hirtelen emelkedése miatt. Több nagyvárosban, köztük Párizsban és Marseille-ben a tüntetők összecsaptak a rohamrendőrökkel, gyújtogattak és több tucat boltot kifosztottak. A Franciaország közepén fekvő Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!