3p

Putyin még magához képest is aratott, az ukránok is nagyszabású akciót indítottak orosz célpontok ellen, sőt egy váratlan helyről is becsapódást jelentettek. Hírek a háborúból.

  • Minden korábbinál nagyobb arányú győzelmet arathatott Vlagyimir Putyin az orosz elnökválasztáson, a még nem végleges adatok szerint a szavazatok 87,14 százalékát gyűjtve be. Ez saját korábbi, 2018-as eredményénél (76,7 százalék) is jobb eredmény, ráadásul szintén rekordmagas, 74 százalékos részvételi arány mellett. Persze ezek a hivatalos adatok, és a választással számos problémára hívták fel a figyelmet elemzők, nemzetközi szervezetek.
  • A győzelem utáni első sajtótájékoztatóján Putyin többek közt arról is beszélt, hogy hajlandó lett volna Alekszej Navalnijt kicserélni és Nyugatra engedni, azzal a feltétellel, hogy többé nem tér vissza Oroszországba, azonban a már letárgyalt cserét keresztülhúzta Navalnij halála.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta az orosz eredményekről, hogy Putyin „újabb választást imitált”. Szerinte Putyin „függője a hatalomnak”, és „nincs olyan gonoszság, amit ne követne el, hogy meghosszabbítsa uralmát”.
  • Az elmúlt két év egyik legnagyobb ukrán légiakciója keretében Ukrajna vasárnap 35 drónt indított el oroszországi célpontok ellen, köztük a moszkvai régió ellen is. Tüzet jelentettek egy olajfinomítóból, több helyen pedig problémák akadtak az áramellátással, de halálesetek nem történtek az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint. Az orosz hatóságok szerint Ukrajna „szabotálni próbálta” az elnökválasztást.
  • Több tucat orosz tüzérségi támadást jelentett Ukrajna az orosz területekkel határos régióiból. Legalább egy ember meghalt és nyolcan megsebesültek egy Mikolajiv elleni rakétatámadásban is.
  • A szakadár moldovai Transznisztria vezetése szerint Ukrajna felől érkező dróntámadás ért egy katonai bázist, amelyben megsemmisült egy helikopter. A hivatalos moldovai vezetés azonban azt közölte, „nem tudják megerősíteni” a támadás megtörténtét, és a híresztelést „félelem- és pánikkeltő” kísérletként értékelték, hozzátéve, hogy a felvételeken látható katonai felszerelések évek óta használaton kívül voltak.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!