Beszédet mondott az Egyesült Államok kongresszusa előtt III. Károly brit király kedden. Washingtonban említést tett arról is, hogy noha vannak nézeteltérések a két ország között, ezeken felülemelkedve szoros szövetség fűzi össze őket egymással.
A képviselőház tagjain kívül J. D. Vance amerikai alelnök is jelen volt a felszólalás idején – írta a Telex a Reuters nyomán.
Az USA idén ünnepli a brit uralom alóli függetlenség 250. évfordulóját. Károly szándéka, hogy törekedjen az ún. „különleges kapcsolat” helyreállítására, ami az elmúlt hónapokban megromlott a két ország között Donald Trump amerikai elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök összetűzése miatt.
„Bármilyen nézeteltérés is legyen köztünk, egységesen elkötelezettek vagyunk a demokrácia védelme, népünk védelme, és azok bátorságának elismerése mellett, akik nap mint nap életüket kockáztatják a haza szolgálatában”
– fogalmazott III. Károly a beszédben.
A király belépőjét Kamilla királynéval nagy tapsvihar fogadta.
Ő a második brit uralkodó a történelemben, aki beszédet mond az amerikai képviselőházban, anyja, II. Erzsébet 1991-es megnyilvánulása volt az első ilyen.

