A német dpa hírügynökség rendelkezésére bocsátott dokumentum szerint az Európai Bizottság egyértelmű gyengeségeket lát a gazdasági versenyképességben és a növekvő versenykényszer miatt egyre inkább az európai gazdaság fellendítésére összpontosít, számolt be az MTI.
A jelentésben az Európai Bizottság kulcsfontosságú gyenge pontokat azonosít. A jelentés szerin 2008 és 2021 között az Európában alapított úgynevezett „unikornis startupok” – azaz a később egymilliárd dollárnál nagyobb értékű startupok – csaknem egyharmada külföldre tette át székhelyét, túlnyomó többségük az Egyesült Államokba.
A világ 50 legnagyobb technológiai vállalata közül mindössze 4 európai.
Az Európai Bizottság várhatóan február végén nyújt be egy jelentős jogalkotási javaslatot a jelenlegi gazdasági kihívások kezelésére. A jelentés szerint az európai termelékenység – az egy óra munkával termelt hozzáadott érték – elmarad az Egyesült Államokétól, de jobb, mint az Egyesült Királyságé és Japáné.
Az EU gazdaságának versenyképessége szenved a strukturálisan magas energia- és villamosenergia-árak miatt. Ez utóbbiak két-háromszor magasabbak, mint az Egyesült Államokban. Emellett hiány van képzett munkaerőből, és a túlburjánzott bürokrácia megakadályozza, hogy az európai egységes piac teljes mértékben kiaknázza potenciálját.
Markus Ferber, a CSU gazdaságpolitikusa úgy látja, hogy a jelentéstervezet ébresztő felhívás a cselekvésre. „A jelentésből kiderül, hogy a versenyképesség kérdésének a jövőben a Bizottság munkáját átható vezérfonalnak kell lennie” – mondta, megjegyezve, hogy a jólét jelentős csökkenésének veszélye áll fenn.