2p

Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete X-oldalán szerdán megosztott videójában beszélt erről.

David Pressman amerikai nagykövet egy szerdán megosztott videóban közölte, az Egyesült Államok mindkét politikai pártja Ukrajnát támogatja Vlagyimir Putyin brutális háborújával szemben. Azt is elmondta, hogy szerinte a magyar békejavaslat nem állja meg a helyét a valóságban - írja az Index.

Tényleg azt hiszi Magyarország, hogy ha partnereink és szövetségesink nem nyújtanak a továbbiakban katonai támogatást Ukrajnának, miközben az a saját területén harcol a puszta túlélésért, akkor Oroszország tárgyalóasztalhoz ül? Vagy azt tenné, amit már máshol is tett, hogy még nagyobb területre tegye rá a kezét, még több tulajdont zsákmányoljon, még nagyobb mértékben fossza meg az ország népét a szabadságtól, és még több gyermeket raboljon el?  – tette fel a kérdést az amerikai nagykövet.

Úgy véli, a magyar politika arra az illúzióra épít, hogy Ukrajna lefegyverzése megállítja Putyint. A történelem azonban azt mutatja – tette hozzá –, hogy ennek épp az ellenkezője történne. Szerinte ez nem békejavaslat, hanem kapituláció.

„Ez a hozzáállás távol áll a Transzatlanti Szövetségtől, amely szövetség szilárdan állt a szovjet birodalommal szemben, és sértetlenül, megerősödve emelkedett ki a küzdelemből, mialatt a Szovjetunió összeomlott” – fogalmazott David Pressman.

Az amerikai nagykövet április 23-án, kedden széderestet tartott a rezidenciáján. A képek alapján Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Iványi Gábor lelkész is részt vett az eseményen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!