2p

A jelenlegi elnök Thomas Bach bejelentette, hogy harmadszorra már nem újráz. A választást 2025 márciusában tartják.

„Új idők új vezetőket igényelnek" – mondta a 70 éves német jogász a NOB 142. közgyűlésén, szombat este Párizsban, az olimpiai játékok zárása előtt. Bach, aki 1976-ban olimpiai aranyérmet nyert a vívócsapattal, 2013 óta a NOB elnöke — ő az első olimpiai bajnok, akit erre a pozícióra megválasztottak — jelentette a Deutsche Welle, amiről laptársunk a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár ír.

A lap szerint Bach lehetséges utódai már készülnek arra, hogy pozíciókat szerezzenek a 2025 márciusában, Athénban megrendezendő 143. NOB-ülés választásain. Néhány szakértő szerint a 40 éves volt zimbabwei úszó Kirsty Coventry, vagy a 60 éves egykori arubai szinkronúszó Nicole Hoevertsz lehet az első nő, aki a NOB elnöke lesz. Egy másik esélyes jelölt lehet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetője, Sebastian Coe, aki vasárnap utalt is arra, hogy indulhat a posztért.

Sebastian Coe júniusban Budapesten is járt, mikor a nemzetközi atlétikai szövetség vezetőjeként megállapodást kötött arról, hogy Budapest rendezheti meg az első atlétikai világdöntőt 2026 szeptemberében - utalt rá a portál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!