Az amerikai légierő volt minisztere szerint is súlyos kérdések vethetők fel az amerikai haderő jövőjét meghatározó F-47-es vadászgépről a Boeinggel kötött szerződés kapcsán, amelyet néhány hete büszkén jelentett be Donald Trump.
Szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, a Privátbankár cikke szerint az F-47-es kifejlesztéséről és megépítéséről kötött, összességében sok száz milliárd dolláros szerződésről kiderülhet, hogy hatalmas hiba volt a megkötése. Elképzelhető, hogy az F-47-es olyan képességekkel fog rendelkezni, amelyekre nem lesz szüksége az amerikai légierőnek, miközben olyan képességei hiányozni fognak, amelyekre nagyon is szükség lenne. Ráadásul fejlesztése erőforrásokat és pénzt von el olyan területektől, amelyeket maga a légierő is magasabb prioritásúnak ítél meg, mint egy új, pilóta vezette, hatodik generációs vadászgép szolgálatba állítását.
A cikk szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a döntés a Trump-adminisztráció hivatalba lépése után alig néhány héttel történt meghozatalában Kína lépései is szerepet játszottak. A csendes-óceáni térségben egyre fenyegetőbben fellépő Kína ugyanis december végén – váratlan módon – két, feltehetően hatodik generációs prototípust is megmutatott a világnak.
Felmerül a kérdés, hogy ez nem csupán erődemonstráció volt, hanem tudatosan arra szolgált, hogy „beugrasszák” Donald Trumpot egy nem megfelelően előkészített és átgondolt döntésbe, amely évekre, de inkább évtizedekre az ideálistól eltérő pályára állítja az amerikai légierőt?
A továbbiakért olvassa el a Privátbankár cikkét, ide kattintva>>>