2p

A színész 64 éves volt.

Váratlanul elhunyt május 19-én délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész – áll a Nézőművészeti Kft. Facebookon közzétett posztjában.

A 24.hu cikkéből kiderült, Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán, egyetemi diplomát pedig nem színészként, hanem építőmérnökként, 1987-ben szerzett a Műegyetemen. Huszonkét évesen, 1984-ben lett az Arvisura Színházi Társulat tagja, ahol tíz évet töltött. 1996-ben színész oklevelet kapott a Magyar Színészkamarától, majd két évnyi szabadúszás után 1997-ben a Bárka Színház egyik alapító tagjaként újra csak lett állandó teátruma. 2002-ben aztán a Krétakör művésze lett, 2009-től haláláig pedig a Nézőművészeti Kft. tagja volt.

Négy évtizedes pályája során egy sor színházi darabot is rendezett, illetve számtalan színpadi adaptációban játszott, nevét azonban Jancsó Miklós filmjei tették ismertté: a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) Pepéjeként, a Kapát alakító Mucsi Zoltánnal azonnal díszhelyet kaptak a magyar filmművészet legikonikusabb párosai közt. Az ezredforduló után többek közt a Kontroll, az Argo, a Magyar vándor, a Made in Hungaria, illetve a Valami Amerika 3-ban tűnt fel. Élete utolsó pillanatáig alkotott.

Az 1995-ben a színikritikusok, 1999-ben pedig a filmkritikusok díját elnyert színész 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is átvette, amit 2009-ben Jászai Mari-díj követett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!