3p

Noha Magyarországon az idén kiemelkedő mértékben nőnek a fizetések, az államtitkárok juttatása minden képzeletet felülmúló módon emelkedett egy év alatt.

Augusztustól megemelték a parlamenti képviselők fizetését, ma pedig már az államtitkárok és miniszterek is a korábbinál magasabb juttatásban részesülhetnek. Ennek eredménye, hogy egy év alatt átlagosan 116 százalékos béremelkedés történt az állami vezetőink körében - vezettük le a K-Monitor által rendszerezett adatokból.

Süli János
Süli János

A legboldogabb a két tárca nélküli miniszter lehet, hiszen Bártfai-Mager Andrea és Süli János havi bruttó 5 millió forintos fizetése 354 százalékkal haladja meg az előző évit. Nem lehet azonban panaszra oka Vízkelety Mariannak és Völner Pálnak sem, jelenlegi juttatásuk 273 százalékkal több az előző évinél, 1,3 millió forint.

6 állami vezetőnek 187,5 százalékkal emelkedett a juttatása, Tállai András és Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkárai kevésbé voltak szerencsések, hiszen "csak" 162 százalékkal vihetnek haza több pénzt a tavalyinál. Juttatásuk 1,296 millió forint a tavalyi 494 244 után.

A többiek 30 százalékos béremelkedést könyvelhettek el, többek között Tuzson Bence, Soltész Miklós, Banai Péter Benő juttatása is 997 200 forintról 1 296 300-ra emelkedett.

Az eltérő béremelkedések hátterében nem a jelenlegi eltérő fizetési szint áll, hanem a tavalyi évi bázis. Most az államtitkárok juttatása közel 1,3 millió forint, a minisztereké pedig egységesen 1,78 millió. Vagyis nem a teljesítményekben meglévő különbségeket ismerik el a különböző mértékű béremelésekkel, hanem mindenkinek a besorolásának megfelelő szintre hozzák a fizetését.

Azok, akik országgyűlési képviselői posztot is betöltenek, még számolhatnak a bruttó 891 ezer forintos juttatással, vagyis

Süli János például havi bruttó 5,8 millióért látja el feladatait. Ebből majdnem nettó minimum 4 millió forintot vihet haza - bármiféle adókedvezmény érvényesítése nélkül. A miniszterek minimum 1,77 milliót, az államtitkárok pedig nettó 1,4 milliót tehetnek zsebre havonta.

A két térca nélküli miniszter 22-szer, a miniszterek 19-szer, az államtitkárok pedig 6-szor többet kapnak kézhez munkájukért, mint az országos átlag.

A kettős bérezés megszüntetésére nemrég egyébként két párbeszédes képviselő, Kocsis-Cake Olivio és Szabó Tímea tett kísérletet, ám törvénymódosító javaslatuk elutasítását szinte biztosra lehet venni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!