3p

Az MTVA által kiírt közbeszerzésen - amelyet a munkatársak külföldi utaztatására írtak ki, - a Mauri Utazási Kft. nyert, így a Budapest belvárosának közepén található cég 140 millió forintért repteti a köztévés kollégákat. 

A Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap augusztus elején írt ki közbeszerzést a munkatársainak külföldi utaztatására, s rövid idő alatt már meg is lett az egyetlen,  és egyben nyertes ajánlattevő. Ez nem más, mint a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely 140 millió forintért vállalta be a köztévés dolgozók reptetését a világban.

A pandémia még hozhat meglepetéseket a légi utazásokban. Fotó: Depositphotos
A pandémia még hozhat meglepetéseket a légi utazásokban. Fotó: Depositphotos

A Mauri Utazási Iroda, amely Budapest belvárosának a szívében található cég azt vállalta, hogy az MTVA munkatársainak külföldi légi utaztatását és a hozzájuk kapcsolódó földi szolgáltatásokat (autóbérlés, egyéb menetjegy, esetenként szállás valamint kiegészítő szolgáltatások) leszervezi, valamint ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat is nyújt Európán belül és Európán kívül a szerződés időtartama alatt. A megrendelni kívánt alapmennyiség 100 millió forint, amelynek 70 százalékára vállal a Megrendelő lehívási kötelezettséget, 40 millió forint pedig opcióként kerül meghatározásra.

A Mauri Kft.-nek jól jött a megbizatás, hiszen a pandémia miatt a 2020-as évük nem sikerült túl jól. Az Opten adatai szerint 2019-ben még 5,8 milliárd forintos nettó árbevételt könyvlehettek el, míg 2020-ban már csak a harmadát, 1,3 milliárd forintot. Mindez rányomta a bélyegét az adózás utáni eredményükre is, ahol szintén csökkenést szenvedtek el, 146,7 millió forintról 97 millió forintra zsugorodott nyereségük. 

Az utazási cég honlapján arról tájékoztatják az ott böngészőket, hogy a Mauri kifejezéssel Kiribatin, a 33 korallszigetből álló paradicsomban így köszöntik egymást az emberek, s jelentését többféleképpen is le lehet fordítani: "Légy egészséges,/Üdvözöllek/Légy áldott"! Az egészség pedig nem árt, mert egy ismételten felfelé futó pandémiában az utazások nehézségekbe ütköznek.

Nem ismeretlen az MTVA számára a Mauri Kft., hiszen az utolsó, 2019-ben kiírt utaztatási közbeszerzésükön is ők nyertek, s akkor is 140 millió forintból gazdálkodhattak. Tehát az idei kiírás nem vette figyelembe a pandémia okozta inflációs költségnövekedést, azaz mondhatni, hogy a jelenlegi árakhoz képest kisebb büdzséből kell kihoznia a cégnek ugyanazt, mint két éve.

Az utazási cég egyébként idén más közbeszerzéseken is sikeres. A MÜPA Budapest-Művészetek Palotája útvonaltervezési és menetjegyszolgáltatási tevékenységét is ők kapták meg 79,2 millió forintért, valamint a Mathias Corvinus Collegium Alapítványnak 500 millió forintért szerveznek bel- és külföldi utazásokat. 2019-ben a Birkózó Szövetség sportolóit reptették 200 millió forintért, sőt, a közbeszerzési hatóság adatai szerint korábban már a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjával, a Magyar Nemzeti Filmalappal, a Gazdasági Versenyhivatallal, a Magyar Vívó Szövetséggel, az MFB-vel és az Állami Számvevőszékkel is szerződtek utazásszervezési feladatokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!