2p

Az emberi erőforrások minisztere négyféle jogcímen juttatott támogatást Lezsák Sándor lakitelki alapítványához. Igaz, ez a támogatás az állami forrásból megvalósított milliárdos beruházások mellett aprópénznek számít.

Saját hatáskörben összesen 21 millió forintnyi támogatást adott a Nemzeti Kulturális Alapból Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere a Lezsák Sándorhoz kötődő Népfőiskola Alapítványnak októberben - derül ki az alap honlapján közzétett listából. Lezsák Sándor volt MDF-es politikus, aki 2006 óta már a Fideszben politizál és jelenleg az országgyűlés alelnöke.

Lezsák Sándor (MTI/Balogh Zoltán)
Lezsák Sándor (MTI/Balogh Zoltán)

Kásler Miklós összesen négyféle támogatási céllal adta a 21 millió forintot:

  • a legtöbb támogatást, 15 millió forinttal a Magyar Értékek Napja rendezvény megrendezését támogatta,
  • 3 millió forinttal segítette annak a kötetnek a kiadását, mely Pálfy Margit színművész, előadóművész pályafutását mutatja be,
  • 2 millió forinttal egy verseskötet kiadását támogatta, ennek címe a Szétszaggatott ország - Trianon a magyar költészetben,
  • 1 millió forintot pedig a XIX. Lakitelki Filmszemle - EMMI különdíj idei megvalósítására szánt Kásler.

A Népfőiskola Alapítvány az elmúlt években sok milliárd forint beruházási célú támogatásban részesült, legutóbb egy határozattal 18 milliárd forintnyi támogatást adott a kormány. Az összeg a következő három évben elosztva kerül majd kiutalásra és a négycsillagos Hungarikum Hotel felépülését fogja fedezni.

Bár összesítve a lakitelki alapítvány igen jelentős összeghez jutott az októberi támogatottak zöméhez képest, két szervezet azonban akadt, akinek még ennél is többet adott Kásler Miklós.

A legtöbb pénzzel, 34 millió forinttal a Magyar Világ 1938-1940 kiállítás megvalósulását támogatta, az összeg a Kodolányi János Egyetem számlájára folyt be. 30 millió forintot adott a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.-nek, mellyel az idei Budapesti Nyári Fesztivál megvalósulását segítette.

A Lezsák Sándor alapítványánál egy hajszállal kevesebb támogatást kapott a miskolci székhelyű Cine-Mis Moziüzemi Szolgáltató Kft., az összeggel Kásler a Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál megvalósítását támogatta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!